Horvát csapat ellen próbázunk

Az utóbbi időben nem az előre lekötött program szerint zajlik a PMFC felkészülése. Előbb a ZTE FC, majd pedig a Kaposvári Rákóczi FC is lemondta pécsi vendégszereplését, de ettől még nem áll meg az élet Mecsekalján. Együttesünk február 7-én, szerdán 17:30-tól a horvát SNK Baranja Belje csapatával mérkőzik meg a Stadion utcai műfüves pályán.

Márton Gábor vezette labdarúgócsapatunk a pélmonostoriak ellen játssza sorozatbeli negyedik téli edzőmeccsét. Mint ismert, a mieink elsőként a Kecskeméti LC-t fogadták, amely ellen 1-0-ra nyertünk. A folytatásban a Mohácsi TE érkezett, ellenük 12-1-re végeztünk, míg legutóbb a Pécsváradi Spartacus SE-t láttuk vendégül. Ekkor is potyogtak a gólok és 11-0-ra vertük meg a gárdát.

Az Eszék-Baranya megyei ligában szereplő SNK Baranja Belje játékereje némileg ismeretlen, de a déli szomszédok mentalitásában biztosan nem csalódunk majd, és reméljük, egy jó edzőmérkőzést játszunk majd. A február 7-i felkészülési mérkőzés mindenki számára díjtalanul tekinthető meg. A szurkolókat a hátsó füves és a műfüves pályát határoló állóhelyi részre várjuk. A belépés a Stadion utca felőli kiskapun lehetséges, ahol büfé is várja majd a kilátogatókat.


Felkészülési mérkőzés
2018. február 7., szerda, 17:30
PMFC – SNK Baranja Belje
Pécs, Stadion utcai műfüves pálya


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram