A tudomány felé nyitna a PMFC

IMG_7098

A TSO MEDICAL Hungary Kft. mutatta be teljesítménydiagnosztikai rendszerét múlt héten a PMFC, illetve a PSN Zrt. számára. A piros-feketék határozott terve az, hogy a közeljövőben beszerezzenek egy ilyen felszereléscsomagot, amely nagy segítség lenne az utánpótlás és a felnőtt csapat számára is.

A mai sportban, illetve labdarúgásban meghatározó szerepet játszik a tudomány. Igaz ez az utánpótlás képzésre és a felnőtt futballra is. Hiszen a teljesítménydiagnosztikai rendszerek segítségével tudja a szakmai stáb és a játékosok igazán ellenőrizni az elvégzett munkát.

– Tavaly Balatonbogláron, a kézilabda akadémián már láthattuk a cég bemutatkozó előadását. A szoftverüket egyébként azóta továbbfejlesztették. Lassan elérkezik az idő, hogy mi is elkezdjünk dolgozni egy ilyen rendszerrel. Mivel velük voltunk kapcsolatban, felajánlották, hogy tartanak egy bemutatót az itteni erőnléti, koordinációs és labdarúgó edzőknek – mondta el Kulcsár Árpád, akadémiavezető.

Először egy elméleti előadást hallgathattak meg a megjelent trénerek, majd a gyakorlatban is bemutatták nekik a rendszert. A PMFC-nél most válik szükségessé az ilyen eszközök használata, ami az utánpótlás és a felnőtt csapatok számára is komoly segítség lehet.

Pmfc U17- Dvtk U17-035

– Utánpótlás válogatottjainkat a nemzeti csapatnál mérik és ezeket az adatokat elküldik nekünk. Jó lenne, ha mi is tudnánk számukra információt szolgáltatni egy ilyen rendszer segítségével. Ez egy komoly előrelépés lehetne a labdarúgásunk fejlődése érdekében. Kérdés, hogy ez mikor tud megvalósulni. Ha csak a pszichés oldalát nézzük a játékosoknál, ha valakire feltesznek egy ilyen kütyüt, már csak ettől is minőségi változás észlelhető a napi munkájában. Hiszen tudja, bármit csinál, az adatot rögzíti a rendszer, amiből sok mindent meg tudunk állapítani – árulta el Kulcsár Árpád.

A rendszeren különböző paramétereket lehet beállítani, attól függően, hogy mit szeretnének figyelni. Egy edzésen belül akár élőben lehet követni valaki teljesítményét, intenzitását és még számos más mutatószámot. Tudnak arra következtetni, hogy az előző napi munkát mennyire sikerült kipihennie valakinek, kész-e a napi feladatokra. Ráadásul meccsen és edzésen is lehet monitorozni a futballistákat. Elsősorban persze a válogatott kerettagokat és a kiemelt tehetségeket.

– A bemutatóra ketten jöttek a TSO MEDICAL Hungary Kft-től, rajtuk kívül a Testnevelési Egyetemről érkezett egy fiatalember, ugyanis ők közösen fejlesztik tovább a rendszert. A bemutatón 18 játékoson volt ilyen szerkezet, közülük 3 teljesítményét tudtuk élőben követni. A többiekét a napokban értékelik ki és küldik el nekünk. Ezt követően kapunk majd árajánlatot többféle csomagra, nyilván az ár szabja majd meg, hogy melyiket tudjuk megfinanszírozni. Azok az eszközök, amik élő adatot szolgáltatnak, jóval drágábbak, mint azok, amelyek adatait mérkőzés vagy edzés után lehet pár perc alatt számítógépre tölteni, majd kiértékelni. Nagyjából olyan rendszerben gondolkozunk, amely 15-20 embert tud mérni. Természetesen ezt a jövő évi TAO-támogatásból tervezzük megvásárolni – tudtuk meg az akadémiavezetőtől.

A felnőtt csapatnál külön izgalmas lehetne, hogy akiket Márton Gáborék felvisznek az utánpótlásból, hogyan viselik a magasabb intenzitású és felnőtt tempójú edzéseket. Ráadásul személyes kapcsolatrendszeren keresztül a klub nagyon sok összehasonlító adathoz tudna hozzájutni, így láthatnák, külföldön egy adott korosztálynál mennyit fut például egy középpályás, milyen intenzitással dolgozik, stb. Ehhez tudnák mérni a pécsi játékosokat.

Magyarországnak ezen a területen még van lemaradása, de már akad jó néhány olyan klub, ahol már régóta alkalmazzák a teljesítménydiagnosztikát. Bízunk benne, hogy hamarosan mi is csatlakozhatunk hozzájuk.

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?