Cingár lett az új beceneve

LAPSZEMLE: Megszólalnia sem kell. Látja mindenki a változást. Olyan, mintha felére csökkent volna, mint amikor egy ruhát kimosnak hatvan fokon: a PMFC labdarúgócsapatának kapusedzője, Volcsányi Csaba az utóbbi hónapokban drasztikus fogyáson ment keresztül, ötven kiló mínusznál tart. Manapság már Cingár a beceneve – nem bánja.

Mindig is jókedélyű, életvidám ember volt, így nem meglepő, hogy manapság is sokat mosolyog. De talán mégis picit többet annál, mint korábban. Láthatóan jól érzi magát a bőrében.

Nem csodálom. Tavaly ilyenkor még nehezére esett a mozgás, nem megbántva őt, szinte úgy döcögött végig a pályán. A hatalmas túlsúly miatt mind a szakmájában, mind a magánéletében került kellemetlen helyzetekbe, ami aztán arra ösztönözte, hogy változtasson. Drasztikusan.

– Mindig tisztában voltam a saját felelősségemmel. Amikor legutóbb interjút készített velem, mondtam is, hogy fogyni kéne, de aztán sajnos nem sikerült. Talán több akaraterőre lett volna szükségem – meséli Volcsányi Csaba, a PMFC kapusedzője. – Életem egyik legnagyobb szakmai lehetőségét is pont a túlsúlyom miatt nem kaptam meg, azért maradtam le róla. Ezt követően pedig komolyan elkezdett frusztrálni ez a helyzet. Sajnos gyenge voltam, keveset tettem ellene. Csak akkor kezd el komolyan foglalkozni ezzel az ember, amikor már az egészsége is veszélybe kerül.

IMG_4997

Márpedig neki eljött ez a pont is. Műteni kellett volna a térdét, de a súlya miatt nem lehetett. Ekkor leült dr. Papp Zsolttal, aki a PMFC csapatorvosa, nem mellesleg korábbi csapattársa, s a baráti beszélgetés végére megszületett az elhatározás: bármennyibe is kerül, elvégeztet egy gyomor bypass műtétet, aminek köszönhetően biztosan lefogy.

– Tavaly szeptember 27-én műtött dr. Mohos Elemér, azóta ötven kilóval vagyok könnyebb. S hogy miért ezt az utat választottam? Azért, mert más megoldással nem lehetett volna elérni ilyen gyors fogyást. Nekem pedig fontos volt, hogy a súlyom nagy része gyorsan tűnjön el. A térdem, az egészségem, a magánéletem és az edzői pályafutásom miatt is. És elárulom, ez még nem a végállomás, további húsz kilót szeretnék fogyni.

Az biztos, hogy jó úton halad, érzi magán. A húsz-huszonöt perces séták során már nem kell megállnia, nem kell beiktatnia ötperces pihenőket, és ha felmegy a lépcsőn, nem veri le rögtön a víz. Nem mellesleg: könnyebb az edzések vezetése is.

– Tényleg nagyon zavart már ez az egész, és tudtam, hogy magasabb osztályban nem lett volna esélyem dolgozni. Márpedig én szeretnék feljebb lépni, szeretném, ha a PMFC-vel a nyártól már a második vonalban lennénk. Létre is fog ez jönni! Bízom a stábban, bízom a csapatban, úgy gondolom, megnyerjük a bajnokságot.

Így legyen! A rendszerint elég vidám, csipkelődős szakmai stábon belül pedig a kollégák lassan kereshetnek valaki mást, akit a jövőben zrikálni fognak. Volcsányi kapott már eleget, többek között azért is, mert a túlsúlya miatt jó hangosan horkolt – zengett a csapatbusz utazás közben. Mostanra változott a helyzet.

– Új becenevet kaptam, immár Cingárnak hívnak – mondja nagy mosoly kíséretében. – Egyáltalán nem bánom. Jókat nevetünk rajta, a lelkemnek pedig kifejezetten jót tesz, hogy ezzel tudunk viccelődni. Ez is jelzi, hogy a műtét elérte a célját.


Ifiválogatott volt

A PMSC-ben nőtt fel, 1979-től végigjárta a ranglétrát, s ifiválogatottságig vitte. A felnőttcsapatban nem tudott bemutatkozni, igaz, nem volt könnyű dolga a konkurencia miatt: Bodnár, Bogyay, Kovácsevics, Udvarácz, Rott mind ragyogó kapusok voltak. Innen elment a PVSK-hoz, a katonaság alatt szerepelt a Kaposvári Honvédban, majd jött a Bóly, ahol 1994-ben súlyos térdsérülést szenvedett, ami magasabb szinten a pályafutása végét jelentette. Az edzősködéssel 2005 óta foglalkozik, Bogád után jött a Kozármisleny, majd a PMFC.


Szöveg forrása: K. Mayer András/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram