U14

Pályán az utánpótlás

Ötből három utánpótlás együttesünk legyőzte a Kaposvári Rákóczi korosztályos csapatait.

U19-es bajnokság, II. osztály, 19. forduló
PMFC – Kaposvári Rákóczi BFLA 2-1 (0-1)
Pécsi gólszerző: Pesti Viktor (55.), Loch Péter (77.)
Edző: Horváth Zoltán

– Véleményem szerint megérdemelten nyertünk meg egy nagyon küzdelmes mérkőzést. Az első félidőben is megvoltak a helyzeteink, de kétszer is a kapufát találtuk el. A második félidőben aztán vesztes állásból sikerült megfordítanunk a találkozót, ezért mindenképpen jár a gratuláció a csapatnak – értékelt Horváth Zoltán, edző.


U17-es bajnokság, II. osztály, 19. forduló
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 1-0 (0-0)
Edző: Kósa Sándor

– Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, de rég nem tapasztalt hozzá nem értő, részrehajló, inkorrekt bíráskodásban volt részünk, ami az egész mérkőzés hangulatára kihatott. Végig pattanásig feszült légkörben játszottunk, ami megszokott forgatókönyv szerint zajlott. Mentünk, tettük a dolgunkat, kidolgoztunk lehetőségeket, amiket nem sikerült gólra váltani. Ellenfelünk pedig komoly helyzet nélkül, a semmiből vezetést szerzett és megnyerte a mérkőzést – értékelt Kósa Sándor, edző.


U16-os, bajnokság, II. osztály, 19. forduló
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 2-1 (2-0)
Pécsi gólszerző: Szücs Bálint (64.)
Edző: Schneider Gábor

– A mérkőzésen átírtuk a történelmet és így nem a Rákóczi bukott el! A győzelmi sorozatunk ezzel megszakadt. Az ellenfél megsérült játékosának a klubom és a játékosaim nevében is mielőbbi és teljes gyógyulást kívánok – értékelt Schneider Gábor, edző.


U15-ös bajnokság, I. osztály, 19. forduló
PMFC – Kaposvári Rákóczi BFLA 4-2 (2-1)
Pécsi gólszerző: Fröhlich Csaba (2., 29.), Vogyicska Balázs (59., 70.)
Edző: Jelena Richárd

– Egy fizikailag sokkal erősebb ellenféllel szemben arattunk megérdemelt sikert. Gyönyörű gólokat szereztünk, gratulálok a srácoknak! – értékelt Jelena Richárd, edző.


U14-es bajnokság, I. osztály, 19. forduló
PMFC – Kaposvári Rákóczi BFLA 2-1 (1-1)
Pécsi gólszerző: Harcos Viktor (17.), Szűcs Donát (60.)
Edző: Rákóczi Gábor

– Győzelmünk igazi csapatmunka volt! Nagyon akartak a srácok, mindent megtettek a siker érdekében. Örülök, hogy fejlődésünk most az eredményben is meglátszott! Gratulálok a csapatnak!– értékelt Rákóczi Gábor, edző.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram