Szerdán pótoljuk a baranyai csatát

Március 21-én, 15:00-kor végre lejátsszuk a 17. fordulóból elmaradt Kozármisleny FC elleni idegenbeli derbit.

Továbbra sem igazi arcát mutatja a tavasz, mindenesetre március 21-én, szerdán 15:00 órától pótoljuk az NB III Közép-csoport 17. fordulójából elhalasztott Kozármisleny FC elleni idegenbeli rangadót. A szomszédvári kék-fehérek pályáját több centi hó lepte el, mostanra azonban nagyrészt sikerült letakarítani azt. Információink szerint a következő órákban teljesen megtisztítják a játékteret, ami így alkalmas lehet a futballra.

Márton Gábor vezette, jelenleg 2. helyen álló labdarúgócsapatunk egy Honvéd II. elleni győzelemmel és egy Tiszakécskével játszott döntetlennel kezdte a tavaszi idényt. Ezzel szemben hétközi vendéglátóinknak eddig nem igazán jött ki a lépés, ugyanis a Tiszakécskétől, illetve a Rákosmentétől is kikaptak, miközben még gólt sem tudtak szerezni.

A Kozármisleny FC mérlege 18 lejátszott bajnoki találkozót követően 5 győzelem, 3 döntetlen és 10 vereség. 16 rúgott góljukra 28 találat érkezett válaszként. A szomszédos gárda megszerzett pontjainak száma mindösszesen 18, amivel a 11. pozíciót birtokolják. Hazai mérlegük valamivel pozitívabb, otthon 4 siker mellett 2-2 döntetlent és vereséget könyvelhettek el.

Szerdai vendéglátóink keretében ezúttal is rengeteg ismerős játékost köszönthetünk majd. Korábban a PMFC utánpótlás, vagy felnőtt csapatában szerepelt Grabarics Máté, Hleba Tamás, Horvát Gábor, Ipacs Péter, Márkvárt Patrik, Petrivocs Tamás, Udvardi Dániel, Turi Tamás. Rajtuk kívül kétségkívül a legnagyobb név Lantos Levente, egykori csapatkapitányunk.

Németh Zsolt együttesének otthonában sosem számíthattunk könnyű ütközetre, a két klubcsapat eddig négyszer csapott össze bajnoki mérkőzés alkalmával Kozármislenyben, igaz ezek mindegyike egy osztállyal feljebb, az NB II-ben esett meg. A pécsiek mérlege eddig 1 vereség mellett 1 döntetlen és 2 győzelem. Bízzunk benne, hogy utóbbi gyarapodni fog a lefújást követően.

A PMFC-nek tovább kell gyűjtögetnie a pontokat, hogy együtt haladjon az éllovasokkal. Biztosan pikáns meccsnek nézünk elébe, a korai kezdés ellenére is érdemes lesz kilátogatni a bajnokira. Szurkolóink a vendégbejáraton keresztül léphetnek be a Kozármisleny Stadionba. Kapunyitás 14:00-kor, a belépő ára 800 Forint, míg a nyugdíjas-diák jegy 500 Forintba kerül a helyszínen, a nők pedig ingyen tekinthetik meg a találkozót.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram