Dunai Antal: 75

155

A profi pályafutását a Pécsi Dózsában kezdő egykori kiváló csatár ma ünnepli születésnapját.

Aki látta anno játszani, kétségkívül elismeri, kiváló labdarúgó volt Dunai Antal. A korábbi pécsi csatár 1943. március 21-én látta meg a napvilágot a déli végeken elterülő Garán. Már a Baján töltött tanulóévek során lehetett tudni, Dujmovnak nem az lesz a végállomás.

Többre, jobbra vágyott, így vált profi focistává Pécsett, 1961-ben. A kiemelkedő képességű gólvágó 1964-ig a baranyai megyeszékhelyen, a Pécsi Dózsában (a PMFC jogelődjében) 78 első osztályú mérkőzésen rúgta a labdát. Ezek során 36 esetben volt eredményes az NB I-ben.

A remek pécsi éveket kővetően Dunai Antal karrierje máshová szólította, a kor egyik legkiválóbb alakulatában, az Újpesti Dózsában teljesedett ki. A Megyeri úton tizenegy szezont töltött el, 326 NB I-es mérkőzésen 202 gólt szerzett. Hétszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa (MNK)-győztes és háromszoros magyar gólkirály. Ebből egyik gólkirálysága európai Ezüstcipőt, másik pedig Bronzcipőt ért.

119

Sajnos nem történt meg, de Dunai II Antal lehetett volna Pécs első olimpiai bajnok futballistája. Amikor 1964-ben, még a Pécsi Dózsából beválogatták, elvitték Tokióba, az akkori ötkarikás játékokra. De ott a szakvezetés nem nevezte be az eseményre, csak biztonsági tartalék lehetett. A válogatott győzött, ám a mi küldöttünk annak csupán nézője lehetett.

Később, 1968-ban Mexikóvárosban az aranyérmes válogatott tagja volt az olimpián. Ezt követően, 1972-ben egy ezüstöt is begyűjtött a következő ötkarikás játékokon, Münchenben. A magyar labdarúgó-válogatottban 1969 és 1973 között 31 mérkőzésen 9 gólt szerzett. Címeres mezben elért eredményeit még egy Európa-bajnoki 4. hellyel is meg tudta fejelni.

Edzőként dolgozott az Újpesti Dózsa utánpótlásedzőjeként, azonban Zalaegerszegen, Debrecenben és Veszprémben már vezetőedzőnként tevékenykedett. Spanyolországban volt a Betis, a Castellon, a Murcia, a Xerez és a Levante szakmai irányítója. Az olimpiai válogatott szövetségi kapitányaként 1996-ban kivezette a csapatot az atlantai olimpiára, ahol azóta sem szerepelt a nemzeti együttes.

A Pécsi Dózsa SC egykori remek csatárát, aki névjegyét örökre beírta a baranyai labdarúgás legfényesebb lapjaira, beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

A ma 75. életévét betöltő Dunai Antalnak klubunk ezúton is boldog születésnapot kíván!

Fénykép: Müller Andrea

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

fb_ivancsa1

Remeklő újoncot fogadunk szombaton

Az idei évben még két bajnoki mérkőzés vár a PMFC-re, szerencsére mindkétszer hazai pályán brillírozhatnak a tíz forduló óta veretlen piros-feketék. Márton Gábor vezette labdarúgócsapatunk ...