Megnyertük a szomszédvári rangadót

km

Labdarúgócsapatunk 2-1-re legyőzte idegenben a Kozármisleny FC-t az NB III Közép-csoportjának 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

A Márton Gábor vezette PMFC a Kozármisleny FC elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdte volna meg tavaszi szezonját a bajnokságban, csakhogy az NB III Közép-csoport 17. fordulóját a télies időjárás akkor némileg átírta. A két szomszédos csapat ütközetét szerda délután bepótolták a felek, igaz ezúttal is okozott némi riadalmat a reggeli havazás.

Szerencsére jó pár órával a kezdősípszót megelőzően a kozármislenyi pályamunkások újfent letakarították a játékteret, ami így labdarúgásra tökéletesen alkalmassá vált. A korai időpont sem tántorította el a szurkolókat. A főtribün, valamint a pécsi szimpatizánsok számára fenntartott vendégszektor is szinte megtelt, így aztán jó hétszáz drukker előtt vonultak ki a csapatok a rangadónak számító találkozóra.

Az összecsapás óriási pécsi fölényben kezdődött, ami a folytatásban sem hagyott alább. A piros-feketék sorra alakították ki a lehetőségeiket a hazaiak tizenhatosánál. Igaz, a minőség, az átütőerő sokáig hiányzott. A mecsekaljaiak legközelebb a 21. percben álltak a gólszerzéshez, ekkor Kónya Dávid elfutása és lövése nyomán az oldalhálóban kötött ki a labda. Szembetűnő volt, hogy Németh Zsolt alakulata gyakorlatilag képtelen volt kijönni saját térfeléről.

A piros-feketék nem álltak le, rendületlenül támadták Ipacs Péter kapuját. A 34. minutumban az előrevágott játékszerrel Károly Bálint indult meg, majd balról, éles szögből rá is szúrta, de a labda elgurult keresztbe a kapu előtt. Aztán a 38. percben végre góllá érett együttesünk játéka: Horváth Adrián kapott egy remek passzt, csapatkapitányunk pedig két cselt követően, 15-ről a háló jobb felső felébe vágta a játékszert, 0-1!

Nem sokkal a félidő vége előtt még Koller Krisztiánnak adódott lehetősége az előny gyors növelésére, játékosunk azonban védője szorításában nem tudta közelről bekotorni a labdát a kozármislenyiek kapujába. Így aztán a szünetre maradt az egygólos pécsi vezetés, ami igencsak hízelgő volt a hazaiakra nézve. Várható volt, hogy a második játékrészben kockáztatniuk kell a világoskék mezeseknek.

Az 50. percben Koller Krisztián félfordulatból leadott lövését még hárítani tudta Ipacs Péter, pár minutummal később azonban tehetetlenül nézte végig a korábbi pécsi portás, ahogy a gólvonalon túlra gurul a labda. Az 55. percben Károly Bálint kapott egy remek kis kiugratást a jobb oldalon, majd előbb elfektette a vele szemben álló mislenyit, végül pedig szépen helyezett a hosszú alsó sarokba, 0-2.

Ezt követen a semmiből szépített a Kozármisleny gárdája, az 59. percben Kiss Márton oldalszabadrúgását követően a hosszún Tóth Márk fejelte Gőcze Gergő kapujába a labdát, 1-2. A PMFC mezőnyfölénye ezt követően visszaesett, labdabirtoklásban is feljöttek a hazaiak. Márton Gábor tanítványai persze próbálkoztak, ám a lehetőségek kimaradtak, ám sikerült megőrizni az előnyt és 2-1-re nyerni tudtak idegenben. Ezzel a PMFC átmenetileg élre állt a tabellán, igaz, a közvetlen riválisok eggyel kevesebbszer léptek pályára.


NB III Közép-csoport, 17. forduló
Kozármisleny Stadion, 700 néző. Vezette: Antal Péter.
Kozármisleny FC – PMFC 1-2 (0-1)
Gsz.: Tóth (59.), ill. Horváth (38.), Károly (55.)
Sárga lap: Horvát (51.), ill. Kónya K. (60.)

Kozármisleny FC: Ipacs – Bogdán (Németh, 76.), Fiáth, Kocsis, Müllerlei – Horvát, Turi – Kiss, Tóth, Petrovics – Torkos (Kuntic, 61.). Vezetőedző: Németh Zsolt.

PMFC: Gőcze – Kónya K., Erdős, Gajág. Szabó – Horváth, Nagy (Bata, 45.) – Kónya D., Koller (Beke, 41., Koval, 87.), Károly – Wittrédi. Vezetőedző: Márton Gábor.


Fénykép: Gara Levente

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

12278943_984195884996525_4176465024482420714_n

Legendás gólszüret Újmecsekalján

Harmincnyolc esztendővel ezelőtt aratta története egyik, ha nem legnagyobb hazai első osztályú bajnoki győzelmét a PMSC gárdája. A labdarúgó NB I 1979/1980-as őszi szezonjának utolsó ...