U12

Pályán az utánpótlás

Pmfc U17- Dvtk U17-010

Hetek óta kiválóan teljesít a névnapi ajándékot „hozó” U16-os csapatunk.

U19-es bajnokság, II. osztály, 20. forduló
ZTE Akadémia – PMFC 0-0 (0-0)
Edző: Horváth Zoltán

– Nagyon értékes pontot szereztünk, elsősorban azért, mert ritkán volt olyan, hogy ellenfelünk ránk erőltette az akaratát. Nagyon nagy fegyelemmel, koncentrációval játszottak a játékosok és mindig ki tudták egymást segíteni a nehezebb időszakokban. Kevés energiánk maradt az előre játékra, ennek ellenére úgy gondolom, megérdemeltük a döntetlent, mert sokat tettek érte a játékosok – értékelt Horváth Zoltán, edző.


U17-es bajnokság, II. osztály, 20. forduló
PMFC – Paksi FC 0-0 (0-0)
Edző: Kósa Sándor eltiltása miatt Kulcsár Árpád meccselt

– Egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés. Mindkét csapat szervezetten védekezett, ezért a kapuk ritkán kerültek veszélybe, nagyrészt a mezőnyben folyt a játék. Amíg erővel bírtuk, megoldottuk védekezésünket, de a sok technikai, és elvi hiba miatt a megszerzett labdákból csak ígéretes lehetőségekig sikerült eljutnunk. A tizenhatos körül hozott rossz döntéseinknek köszönhetően nem lett ezekből komolyabb helyzet. A felsoroltak ellenére a mérkőzés ziccere a mi lábunkban volt, de sajnos elhibáztuk, így igazságos eredmény született. A srácok nagyot küzdöttek, ezen a mérkőzésen ez erre volt elegendő, de legalább megszereztük első pontunkat a tavasszal – értékelt Kósa Sándor, edző.


U16-os bajnokság, II. osztály, 20. forduló
PMFC – Paksi FC 2-1 (2-0)
Pécsi gólszerző: Tóth Máté (19., 42.)
Edző: Schneider Gábor

– Szép névnapi ajándékot kaptam a csapatomtól. Remélem, ez a jó szokás megmarad a húsvéti ünnepekre is. Hetek óta kiemelkedően teljesítünk! – értékelt Schneider Gábor, edző.


U15-ös bajnokság, I. osztály, 20. forduló
Siófoki Bányász SK – PMFC 3-2 (2-1)
Pécsi gólszerző: Szíjas Dániel, Keresztes Noel
Edző: Jelena Richárd

– Minden poszton csődöt mondtunk – értékelt Jelena Richárd, edző.


U14-es bajnokság, I. osztály, 20. forduló
Siófoki Bányász SK – PMFC 1-2 (0-0)
Pécsi gólszerző: Harcos Viktor (46.), Bán Imre Dávid (60.)
Edző: Rákóczy Gábor

– Jobb mérkőzésre számítottam, sokszor kapkodó volt a játékunk. A második félidőben három-négy játékos teljesítménye látványosan feljavult, aminek eredménye lett az újabb győzelem. Az akarathoz, a küzdelemhez és a győzelemhez gratulálok a csapatnak! – értékelt Rákóczy Gábor, edző.


U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 12. forduló
TFCE Tatabánya – PMFC 0-0 (0-0)
Edző: Élő Tibor

– Nagyon pontatlanok voltunk, az ellenfél nem helyezett minket nyomás alá, ám így is sok labdát adtunk el. Többször kerültünk a kapu elé, de nem koncentráltunk eléggé a helyzeteknél. Csapatszinten kapkodó volt a játék. A sok sérült és hiányzó miatt több játékosnak lehetősége lett volna a bizonyításra, de nem éltek vele – értékelt Élő Tibor, edző.


U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 12. forduló
TFCE Tatabánya – PMFC 0-3 (0-1)
Pécsi gólszerző: Tímár Dominik (1., 52.), Brecska Szabolcs (53.)
Edző: Máté Győző

– Gratulálok a csapat győzelméhez – értékelt Máté Győző, edző.

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

Pmfc_-_Beremend_felkeszulesi_meccs_2107_01_14-040

Sikeres kezdés, idény eleji formában

Szombaton megkezdte az edzőmérkőzések sorát az NB III Közép-csoportjának harmadik helyén telelő PMFC gárdája. A Márton Gábor vezette piros-feketék hazai környezetben, egészen pontosan a Stadion ...