Izgalmas hét jön

A Rákosmente ellen kiharcolt hazai győzelem után ismét idegenben folytatja a PMFC a bajnokság 22. fordulójában. Csapatunk a tabella utolsó helyén álló Vecsési FC-hez látogat, amelyet kár lenne lebecsülni, hiszen éppen múlt hétvégén rabolt pontot Paksról.

Ami a bajnoki versenyfutást illeti, a Tiszakécske Dunaújvárosban tudott 3-1-re nyerni, aminek köszönhetően újra beelőzhet hét közben, ha hozza soros bajnokiját. Szerdán ugyanis elmaradt találkozókat pótolnak a Közép-csoportban.

A Bács-Kiskun megyeiek a 4. Iváncsát fogadják, míg a 3. Dunaújváros a 10. helyen tanyázó Szekszárdhoz látogat. Hétvégén a Tiszakécske a kiesés elől menekülő Makót látja vendégül, míg a Dunaújváros az ellenünk jól harcoló Rákosmente otthonában vendégszerepel.

A lényeg azonban, hogy a piros-feketék szorgosan gyűjtögessék a pontokat, amiben tavasszal nincs hiány. Reméljük, ismét sokan kísérik el a fiúkat Vecsésre és megint „hazai” futballhangulatban küzdhetünk a pontokért.

Hajrá, Pécs!


NB III Közép-csoport, 22. forduló
2018. április 7., szombat, 16:00
Vecsési FC – PMFC
Vecsési Városi Sporttelep


Fénykép:Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram