Szombaton a Vecséshez látogatunk

Labdarúgócsapatunk a sereghajtó Vecsési FC vendégeként lép pályára az NB III Közép-csoport 22. fordulójában.

A Márton Gábor vezette PMFC a táblázat első helyéről várja az NB III Közép-csoportjának 22. fordulóját. Listavezető labdarúgócsapatunk április 7-én, 16:00 órakor a sereghajtó Vecsési FC vendégeként gyűjtené be a három pontot, megtartva így pozícióját az üldöző riválisokkal szemben. Várhatóan nem lesz könnyű dolguk a mecsekaljaiknak, hiszen vendéglátóiknak a kiesés elkerülése végett minden pontra égető szükségük van.

A Pest megyei klubcsapat 1911-es megalakulása óta a mindenkori legmagasabb osztály kivételével szinte már mindegyik pontvadászatban szerepelt. Az elmúlt négy szezont azonban a megyei bajnokságban töltötték, amit legutóbb sikerült megnyerniük. Az idei pontvadászatnak még Simon Antal vezetésével vágtak neki, aki a közelmúltban átadta helyét Szász Ferencnek. A piros-fehérekkel mindezek ellenére eddig egyszer játszottunk bajnoki mérkőzést, tavaly szeptemberben 3-0-ra nyertünk ellenük itthon.

Huszonegy forduló elteltével a 16., kiesést jelentő helyen áll a Vecsési FC az NB III Közép-csoportjában. Mérlegük 1 győzelem, 6 döntetlen és 14 vereség. Egyetlen sikerüket tavaly augusztusában aratták, azóta pedig nem igazán akadt különösebb okuk az örömködésre. Szombati vendéglátóink emellett a góllövéssel is hadilábon állnak, hiszen eddigi találkozóik során összesen 14-szer vették be ellenfeleik kapuját, míg a sajátjuk 39 esetben zördült meg.

Legrutinosabb labdarúgójuk Szalai Vilmos, aki a magyar válogatott és a német Hoffenheim támadójának, Szalai Ádámnak az öccse. A fiatalabbik testvér korábban szerepelt Újpesten, de megfordult Mezőkövesden, ahol NB II-es bajnoki címet ünnepelt, valamint a DVTK-ban, Sopronban, Nyíregyházán, illetve Siófokon is. A vecsési házi góllövő listát egyébként Csiszár Richárd vezeti, a maga három találatával. Ám nem szabad őket egy pillanatig sem lebecsülni, nagy csatára van kilátás.

A szombaton 16:00 órakor kezdődő Vecsési FC – PMFC mérkőzésre szóló belépőjegyeket április 7-én keresse a helyszíni pénztárban. Kapunyitás várhatóan egy órával a kezdés előtt, 15:00-tól. A belépők ára egységesen 700 Forint. A vecsési stadion pontos címe: 2220 Vecsés, Dózsa György út 37. Reméljük, ezúttal is sokan elkísérik együttesünket és buzdítják őket a helyszínen. Természetesen az összecsapásról ezúttal is élő, szöveges formában számolunk be itt a pmfc.hu-n.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram