Visszakapaszkodnánk az első helyre

Labdarúgócsapatunk vasárnap 16:30-kor a Hódmezővásárhelyi FC otthonában játszik bajnoki mérkőzést.

A Márton Gábor vezette PMFC április 22-én, az NB III Közép-csoport 24. fordulójának vasárnapi játéknapján a Hódmezővásárhelyi FC otthonában vendégeskedik 16:30-tól. A sárga-kékek eddigi hazai mérlege öt győzelem, négy döntetlen és két vereség. A saját kapujukból tízszer kényszerültek kiszedni a labdát, míg ellenfeleikébe tizenhétszer találtak be pályaválasztóként.

Ezzel szemben a pécsiek vendégként háromszor szenvedtek vereséget, egy esetben kényszerültek megosztozni a pontokon, míg hét alkalommal elvitték magukkal a győzelemért járó három pontot. A baranyaiak idegenben huszonöt rúgott találatnál járnak, de kaptak is tizenegyet. Bár a két együttes között jelentős különbség mutatkozik a táblán elfoglalt helyezések alapján, azért nagy harc várható vasárnap Hódmezővásárhelyen.

Az április 22-ei találkozóra drukkereink a helyszínen tudnak majd belépőjegyet vásárolni. A rendező féltől kapott tájékoztatás szerint a felnőtt jegy ára 600 Forint, a nyugdíjasok 500 Forintért vehetik meg ugyanezt, míg a hölgyek számára ingyenes a belépés. Természetesen ezúttal is gondolunk azokra, akik nem tudnak ellátogatni a helyszínre. A találkozót ugyanis a megszokott módon élő, szöveges formában közvetítjük a pmfc.hu-n!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram