A második félidőben döntöttünk

Labdarúgócsapatunk gólnélküli első játékrészt követően 3-0-s győzelmet aratott a Hódmezővásárhelyi FC vendégeként.

Az NB III Közép-csoport 24. fordulójának vasárnapi játéknapján a bennmaradásért kiváló formában harcoló Hódmezővásárhelyi FC otthonába látogatott a PMFC, amelynek mindenképpen nyernie kellett, hiszen a rivális Tiszakécske egy nappal korábban 5-2-re győzött a Dabas ellen, így aztán Márton Gábor tanítványai számára az első hely visszaszerzése múlott az idegenbeli összecsapáson.

A nyárias időben kezdődő találkozón a pécsiek voltak aktívabbak, az ötödik percben Károly Bálint kapura lövéssel is próbálkozott, de a kissé középre tartó labdát Filipánics Bálint hárította. Ezt követően is inkább a sárga-kékek térfelén zajlottak az események, próbálkozásokból nem volt hiány, de a pécsieknek a szünetig nem sikerült gólra váltaniuk fölényüket. Ekkor még nem volt a csapatban átütő erő.

A fordulást követően Beke Péter adta meg az alaphangot a második játékrésznek. A 47. percben támadónk baloldali szabadrúgását a hazai hálóőr tolta ki nagyon nyújtózva a hosszú felső elől. Nem sokkal utána ismét játékosunk mutatta meg magát egy kapura lövéssel, aki ezúttal a rövid alsó sarkot célozta meg, ám Filipánics Bálint szépen mentve szögletre tudta tornászni a labdát.

Az 54. percben aztán az igen vehemens Bartyik Norbert gyűjtötte be rövid időn belül második sárga lapját, aminek következtében a PMFC emberelőnybe került. Három minutummal később sikerült gólra váltani létszám-, és mezőnyfölényünket, az 57. percben egy jobbról érkező beadást követően az üresen maradt Károly Bálintot találták meg a labdával a társak, aki néhány méterről kíméletlenül a léc alá vágta azt, 0-1.

A vezetés megszerzésé után viszont a baranyaiak is megfogyatkoztak a pályán, a kapunk felé meglóduló Koncz Adriánt a tizenhatosról kifutó Sólyom Csaba nem tudta szerelni, becsúszása egy ütemmel késett, így sajnos nem volt kérdés az azonnal piros lap. Helyére, a gólvonalra Somogyi Máté érkezett, Beke Péter hagyta el a pályát. Fiatal hálóőrünk a szezonban először kapott lehetőséget NB III-as együttesünk kapujában.

A kiállítás nem különösebben zavarta meg a piros-feketéket, támadgattak-támadgattak Kónyáék, a 73. percben aztán sikerült növelni az előnyt, Koller Krisztián kapott egy remek kiugratást, aki jobbról megindult befelé, kicselezte a kivetődő Filipánics Bálintot, majd alatta a kapu felé továbbította a labdát, két vásárhelyi védő még megpróbált becsúszva menteni, de nem jött össze nekik, középpályásunk közeli gurítása pedig utat talált a vásárhelyi kapuba, 0-2.

Az addig sem kérdéses győzelmet a 90. percben döntötték el véglegesen a mecsekaljaiak, akik közül Károly Bálint tudott duplázni, beállítva a 0-3-as végeredményt. Ezzel a PMFC visszaszerezte éllovas pozícióját, egy ponttal megelőzve a Tiszakécske gárdáját. A bajnokságban még hat fordulót rendeznek, Márton Gáborék legközelebb április 28-án, szombaton 16:30-tól a Makó FC-t fogadják hazai pályán.


NB III Közép-csoport, 24. forduló
Hódmezővásárhely, Városi Stadion, 400 néző. Vezette: Szommer Attila.
Hódmezővásárhelyi FC – PMFC 0-3 (0-0)
Gsz.: Károly (57., 90.), Koller (73.)
Piros lap: Bartyik (54.), ill. Sólyom (59.)

Hódmezővásárhelyi FC: Filipánics – Füredi (Pataki, 89.), Tóth, Huszár, Koncz (Szekér, 64.), Szántó, Kökény, Szabó M., Bartyik, Prasler, Varga (Szabó M. D., 63.). Vezetőedző: Szűcs Róbert.

PMFC: Sólyom – Kónya K., Puskás, Gajág, Erdős – Horváth (Bata, 65.), Nagy – Kónya D. (Mojzer, 75.), Koller, Károly – Beke (Somogyi, 61.). Vezetőedző: Márton Gábor.


Fénykép: oldalvonal.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram