U12

Pályán az utánpótlás

Vegyes eredményeket értek el utánpótlás csapataink hétvégén.

U19-es bajnokság, II. osztály, 24. forduló
PMFC – DVTK 1-1 (1-0)
Pécsi gólszerző: Gellén Dávid (32.)
Edző: Horváth Zoltán

– Az első félidőben fegyelmezetten játszottunk, a másodikban egy felelőtlenség miatt a középkezdésből gólt kaptunk. Nem találtuk a játékot, mélyen szereztünk labdát, majd abból nehezen mentünk át támadásba. A játék képe és a helyzetek arányában igazságos a döntetlen, ennek ellenére két nagy lehetőségünk volt az utolsó percekben, hogy megnyerjük a mérkőzést – értékelt Horváth Zoltán, edző.


U17-es bajnokság, II. osztály, 24. forduló
UTE – PMFC 1-0 (0-0)
Edző: Kósa Sándor

– Egy jó erőkből álló ellenfélnek voltunk méltó ellenfelei. Jó iramú, a végeredmény szempontjából végig nyílt mérkőzést játszottunk. Védekezésünk egy megingástól eltekintve szervezett volt, azt viszont kegyetlenül kihasználta az UTE. Nekünk megvoltak a komoly gólszerzési lehetőségeink a második félidőben, mi viszont nem tudtunk betalálni. Ez jelentette a legnagyobb különbséget a két csapat között, és ezért született meg ez a végeredmény – értékelt Kósa Sándor, edző.


U16-os bajnokság, II. osztály, 24. forduló
UTE – PMFC 4-1 (1-0)
Pécsi gólszerző: Szabó Zalán (59.)
Edző: Schneider Gábor

– Vannak pályák, ahol nehéz egyről a kettőre jutni. Az újpesti ilyen, mert élvezik a hazai pálya minden előnyét. A napsütésen túl két meg nem adott büntető és egy lesgól is éreztette velük az otthon édes melegét – értékelt Schneider Gábor, edző.


U15-ös bajnokság, I. osztály, 24. forduló
PMFC – DVTK 1-2 (0-1)
Pécsi gólszerző: Otterbein Kristóf (80.)
Edző: Jelena Richárd

– Sokkal erősebb és gyorsabb csapattól szenvedtünk vereséget, mégis elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával – értékelt Jelena Richárd, edző.


U14-es bajnokság, I. osztály, 24. forduló
PMFC – DVTK 1-1 (1-0)
Pécsi gólszerző: Szűcs Donát (6.)
Edző: Rákóczy Gábor

– Újabb bravúrpontot szereztünk a dobogóra is esélyes DVTK-val szemben. Ennek ellenére játékosaim nem voltak elégedettek az eredménnyel. Nekünk voltak helyzeteink, főleg az első félidőben. Az egyenlítő gólt érdekes szituáció előzte meg, és gyakorlatilag helyzet nélkül kaptuk a találatot. A mérkőzés erkölcsi győztesei mi voltunk, és nem a vendég csapat volt erkölcsileg a legnagyobb vesztes. Gratulálok a srácoknak – értékelt Rákóczy Gábor, edző.


U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 16. forduló
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 0-5 (0-1)
Pécsi gólszerző: Sárosi Dávid (20.), Berényi Zalán (35.), Nagy Barnabás (48.), Bachesz Edvin (53.), Budavári Bendegúz (59.)
Edző: Élő Tibor

– A mérkőzésen végig mi domináltunk. Az első félidőben még apróbb hibák voltak a támadásvezetésekben. A második részben már pontosabbak voltunk és ez megmutatkozott a gólok számában is. Gratulálok a csapatomnak – értékelt Élő Tibor, edző.


U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 16. forduló
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 3-1 (2-0)
Pécsi gólszerző: Brecska Szabolcs (52.)
Edző: Máté Győző

– Az első félidei gyámoltalan játékot egy nagyon jó második félidős produkció követte. Több volt benne – értékelt Máté Győző, edző.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram