Szombaton ünnepelne születésnaposunk

Pmfc-Hodmezovasarhely_3-003

Labdarúgócsapatunk védelmének oszlopa, Szabó Richárd ma töltötte be 23. életévét – VILLÁMINTERJÚ.

Ma ünnepli 23. születésnapját a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának balhátvédje, Szabó Richárd, aki az idei szezonban eddig 20-szor kapott kezdőként lehetőséget a piros-feketék között. Játékát azonban most egy kisebb sérülés hátráltatja, de reményei szerint hamarosan ismét pályára léphet.

– Hogy indult a mai napod, tervezel ünneplést?

– Eddig minden a megszokott kerékvágás szerint zajlik, ébredés után megreggeliztem és közben fogadom a barátok, ismerősök köszöntését. Ma nem igazán lesz ünneplés, majd a szombati mérkőzés utánra szervezek egy kisebb összejövetelt.

– A hátvédsor meghatározó alakjaként miért hagytad ki a vásárhelyi találkozót?

– A Dunaújváros elleni mérkőzés közben meghúzódott a combközelítőm és emiatt egy kisebb sérüléssel bajlódom. Ha minden igaz, akkor jövő héttől bevethető leszek, de a szombati meccset sajnos még kihagyom.

– A vecsési fiaskó óta úgy néz ki, talpra állt a csapat, a zsinórban aratott két győzelem alapján mire van kilátás?

– Valóban volt egy kisiklás az életünkben, de azóta megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. A két nyertes meccsből szerintem nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hétről-hétre kell készülni és remélhetőleg elérjük a célunkat.

– Mit tippelsz a Makó elleni szombati bajnokira?

– Szervezett játékkal mindenképpen hazai győzelmet várok. A gólarány jelen helyzetben mindegy, csak nyerjük meg az összecsapást és őrizzük meg az éllovas pozíciót. Pályára még nem lephetek, de a lelátóról drukkolok a csapattársaknak!

Szabó Ricsinek boldog születésnapot kívánunk!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

Pmfc-Dabas-88

Elmaradt a fordulat, ezüstérmes a PMFC

A piros-feketék a bajnokság záró fordulójában 1-1-es döntetlent játszottak a bronzérmes helyen végző Iváncsa KSE vendégeként. Vasárnap délután az Iváncsa KSE vendégeként játszotta az NB ...