Ki nyeri szombaton a baranyai rangadót?

Öt fordulóval a bajnokság vége előtt még mindig fej-fej mellett halad a PMFC és legnagyobb riválisa, a Tiszakécske. A pécsiek 57 ponttal állnak a tabella első helyén, míg a kécskeiek csupán egy ponttal kevesebbet szerezve a második pozíciót birtokolják. Botlás itt már nem fér bele, így aztán a játékosok összeszorított foggal, keményen küzdenek minden mérkőzésen.

Az NB III Közép-csoport 25. körében a Tiszakécske a Budapest Honvéd-MFA II. együttesét látja vendégül vasárnap, ám még előtte egy nappal a PMFC a szomszédos Szentlőrinc SE otthonába látogat. Megyei riválisunk, a hatodik helyen tanyázó piros-feketék ellen kemény csata várható. Már csak amiatt is, mert Turi Zsolt legénysége ötös győzelmi szériában van.

A lőrinciek utoljára március végén otthon kaptak ki az FC Dabastól, azóta viszont szenzációs eredménysorral büszkélkedhetnek, hiszen megverték a SZEOL SC-t, a Budapest Honvéd-MFA II.-t, a Paksi FC II.-t, a Vecsési FC-t, míg legutóbb a Hódmezővásárhelyi FC ellen is sikert ünnepelhettek. Itt az ideje megállítani őket!

Kétség sem fér hozzá, hogy hazai pályán nem egyszerű legyőzni a Szentlőrinc SE-t. Ezt tavaly saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, hiszen csak 2-2-es döntetlenre végeztünk ellenük. A szintén baranyai gárda idén pályaválasztóként eddig hét sikert ért el, két esetben osztoztak meg a pontokon, míg csupán három esetben kaptak ki. Otthon huszonegy gólt rúgtak, de kaptak is tizenegyet.

A május 5-én, 17:00-kor kezdődő Szentlőrinc SE – PMFC meccsre a belépő ára egységesen 500 Forint, amit majd a helyszínen lehet megvásárolni. Drukkereinket ezúttal is a vendégszektorba várják, amely a Pécsi utca irányából, az egészségközpont nyugati oldala felől közelíthető meg. Remélhetőleg szombaton ismét sokan kapnak kedvet az utazáshoz és elkísérik csapatunkat a durván 20 km-re fekvő Szentlőrincre. A találkozót élő, szöveges formában közvetítjük a pmfc.hu-n!

Szentlőrinc pálya

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram