Fiatalon élt a lehetőséggel

A PMFC zöldfülű portása, Somogyi Máté tudja, hogy van még hova fejlődnie, de igyekszik tanulni és élvezi a komoly sanszot, amit a sors adott neki.

Sólyom Csaba és Gőcze Gergő kiesése miatt a 19 esztendős Somogyi Mátéra esett a sor, hogy legjobb tudása szerint védje a PMFC kapuját. A fiatal hálóőr nem okozott csalódást az elmúlt három fordulóban, pedig egy olyan kiélezett időszakban hárult rá óriási feladat, amikor nem fért bele a hibázás. A piros-feketék szépen vették az akadályokat, az NB III Közép-csoport hajrájában továbbra is az első helyen állnak a feljutásért vívott őrült hajszában.

– Valljuk be, nem kis szó 19 évesen a PMFC kapuját védeni!

– Sajnos, vagy szerencsére, de úgy alakult, hogy rám került a sor. Örülök, hogy bíznak bennem és mindeközben nyertünk sorozatban három meccset. Remélem, a következő három bajnokin is sikerrel járunk.

– Izgultál egy-egy találkozó előtt?

– Az első meccs hetében volt bennem izgalom, ami konkrétan a Makó elleni találkozó bemelegítése során megszűnt. Onnantól már nem görcsöltem egy pillanatig sem, csak ki akartam élvezni a játékot.

– Élvezted?

– Természetesen igen, főleg a legutóbbi, Mórahalom ellenit, de azt nagyon. Szerintem nem okoztam csalódást a kapuban. Látom magamon, hogy van még hova fejlődnöm, de úgy gondolom, jó úton járok.

– A kapuskollégáidtól mit kaptál a lefújás után az öltözőben?

– Gratuláltak és megdicsértek, de olyan mély szakmai elemzésekbe nem mentünk bele. Volcsányi Csaba kapusedzőm a meccsek utáni beszélgetések során felhívta a figyelmemet a jó dolgokra, illetve, hogy mit csináljak másképp egy-egy szituáció során.

30706846_212978076130404_1443858964285489152_n (1)

– Örültél, hogy a lelátóról is szép számban érkeztek biztatások?

– Jól esnek a szurkolóktól kapott visszajelzések. Az ismerőseim szintén sok dicséretben részesítettek. Velem együtt örülnek, hogy ilyen fiatalon odakerültem a PMFC első csapatának kapujába.

– Szerinted sikerül kinyújtani a bajnokság végéig a győzelmi sorozatot?

– Nehéz lesz, de szerintem meg fogjuk oldani és behúzzuk mind a három hátralévő mérkőzést. Nem kell azon gondolkoznunk, hogy a másik csapat mit játszik. Csak a saját magunk dolgával szabad foglalkozni.

– A foci mellett a kosárlabda is nagy szenvedélyed. Az NBA-ben szereplő New Orleans Pelicans elleni rajongásod honnan fakad?

– Két éve játszották az első playoff meccsüket, akkor valamiért szimpatikussá vált a Pelicans, azóta pedig szurkolok nekik. Ahogyan most, úgy korábban is a Golden State Warriors búcsúztatta őket, ám a rajongásom nem rendült meg feléjük.

– Javában zajlanak a keleti és a nyugati főcsoport döntői, figyeled az eseményeket?

– Hogyne követném a főcsoport döntőinek alakulását?! Szerintem egyértelmű, hogy nyugaton a Warriors, keleten a Celtics fog nyerni, mert sokkal jobb csapat. Ennek Sólyom Csaba is nagyon örülne, hiszen hírhedt Boston-drukker.

– Ha újra kezdhetnéd más sportágat választhatnál magadnak?

– Jó kérdés, szerintem maradnék a focinál!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram