U12

Pályán az utánpótlás

Nem volt jó napja a Sopronnak a PMFC ellen, mi nyertük a sörcsatát.

U19-es bajnokság, II. osztály, 28. forduló
PMFC – SC Sopron 6-0 (3-0)
Pécsi gólszerző: Gellén Dávid (8., 39.,), Kiss Krisztián (20.), Keresztes Barna (54.), Lehota Bálint (76.), Tóth Ottó (88.)
Edző: Horváth Zoltán

– Az egész mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült, a két csapat közötti különbség pedig gólokban is megmutatkozott. Bízom benne, hogy folytatjuk a hátralévő két mérkőzésen ezt az eredményes sorozatot – értékelt Horváth Zoltán, edző.


U17-es bajnokság, II. osztály, 28. forduló
SC Sopron – PMFC 1-3 (1-1)
Pécsi gólszerző: Horváth Dániel (8., 77.), Széles Bence (90.)
Edző: Kósa Sándor

– Remekül kezdtük a mérkőzést, nekimentünk ellenfelünknek és a vezetést is hamar megszereztük. Agresszívan, jól játszottunk ebben az időszakban. Ezután labdabirtoklásban elkövetett hibáinknak köszönhetően elbizonytalanodtunk, elvesztettük a játék ritmusát, felhoztuk ellenfelünket, akiknek sikerült egyenlíteniük. A második félidőre rendeztük sorainkat, agresszív letámadásunknak köszönhetően felőröltük ellenfelünket. Sorra vezettük a veszélyes támadásokat, amiből kettőt sikerült gólra váltani, ezzel teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést – értékelt Kósa Sándor, edző.


U16-os bajnokság, II. osztály, 28. forduló
SC Sopron – PMFC 1-2 (0-2)
Pécsi gólszerző: Szentmártoni Márton (35.), Szabó Zalán (40.)
Edző: Schneider Gábor

– A sör, az sör, egyszerűen Szalon! A Munkás, az Munkás, egyszerűen Pécs! Sopron(i) mi csak így, legyőzve szeretünk! – értékelt Schneider Gábor, edző.


U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 20. forduló
Siófoki Bányász SE – PMFC 0-5 (0-2)
Pécsi gólszerző: Harcos Viktor (15.), Bachesz Edvin (18., 36.), Sárosi Dávid (34.), Nagy Barnabás (57.)
Edző: Élő Tibor

– Ismét az első perctől kezdve domináltunk. Szép játékkal, megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak – értékelt Élő Tibor, edző.


U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 20. forduló
Siófoki Bányász SE – PMFC 5-1 (2-0)
Pécsi gólszerző: Pápai Kevin Adrián (55.)
Edző: Máté Győző

– Játékban maximálisan partiban voltunk, de helyzetkihasználásban pontatlanok voltunk. A végeredmény nem a reális képet mutatja, legközelebb több határozottságot várok el a kapu előtt – értékelt Máté Győző, edző.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram