Szép hazai szezonzárót remél védőnk

Először játszott a PMFC színeiben NB III-as bajnoki mérkőzést szülővárosa gárdája ellen labdarúgócsapatunk hátvédje, Puskás Gábor, aki a múlt szombati Szekszárd ellen idegenben 1-0-ra megnyert találkozón rendkívül motiváltan, valamint látványos szerelésekkel tette a dolgát a pályán – INTERJÚ.

– Mint mindenkinek, nekem is plusz motivációt jelentett a korábbi klubcsapatom ellen bizonyítani – így Puskás Gábor. – Igaz, nem azért jöttem el Szekszárdról, mert nem számítottak rám, váltani akartam, magasabb célokért küzdeni. Annál nagyobb ösztönzés nem lehet, mint a bajnokság megnyerése.

– Egyetértünk abban, hogy láttunk már a szekszárdinál jobb meccskezdést tőletek a szezonban?

– Való igaz, kicsit álmosan kezdtünk, de ebben közrejátszott az is, hogy a Szekszárd letámadott minket, nem volt akkora helyünk, mint amekkorára szükségünk lett volna a játékunk kibontakoztatásához. Valamilyen szinten számítottunk erre, aztán sikerült felülkerekednünk a házigazdákon.

– Nagy a felelősség minden csapatrészen, különösképpen a bajnokság hajrájában. Ezúttal mi volt a feladat a védelemben?

– Márton Gábor mindig azt mondja, hogy bizonyos helyzetekben az egyszerű a nagyszerű. Volt, amikor nagyon messzire kellett elrúgni a labdát, de többnyire törekedni szoktunk arra, hogy hátulról építsük fel a támadást. Jelen pillanatban nekünk az a feladatunk, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a meccseket.

– Hátul nem esett gól, nem úgy, mint elől, a később mindent eldöntő találat. Mit éreztél a vezetés megszerzésének pillanatában?

– Nagy kő esett le a csapat szívéről, de még akkor sem nyugodtunk meg. Nagyon jól esett a lelkünknek a gól, a hármas sípszó után pedig egy önfeledt ünneplés kezdődött a szurkolókkal közösen. Tartottam egy kicsit a találkozótól, akadtak a szekszárdiaknak is lehetőségeik, de bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk egy ilyen meccset is behúzni.

– Kétségkívül növelte a győzelem értékét, meg persze az is, hogy ennyi szurkoló előtt sikerült nyeri. Számítottál ekkora „hátszélre”?

– Olvastam és hallottam róla, hogy pécsi részről nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, de bevallom, ennyi szurkolóra nem számítottam. Nagyon örültem, hogy ilyen szép számban elkísértek és bíztattak minket. A vendégoldalon kívül a hazai lelátón is zömében a piros-fekete érzelműek foglaltak helyet. Nagyon jó volt idegenben ennyi drukkerünk előtt játszani.

– Közeleg a vasárnapi hazai szezonzáró. Sikerül erre az idényre nézve méltón búcsúzni a Stadion utcától?

– Bízom a győzelemben, emellett annak is örülnék, ha a Hódmezővásárhely tenne nekünk egy szívességet… Természetesen elsősorban nekünk kell megnyerni a meccset, a mi kezünkben van a bajnokság, ezt már csak mi ronthatjuk el. Remélem, a Dabas ellen ismételten nagyon sok néző látogat ki, akiknek a segítségével közösen sikerül itthon tartanunk a három pontot.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram