Mennyből a pokolba

Hosszabbításban érvénytelenített gól, az utolsó forduló előtt visszacsúsztunk a második helyre.

Jól kezdte a Dabas elleni bajnoki mérkőzést a PMFC, amely rögtön magához ragadta a kezdeményezést. A mérkőzésről felesleges túl sokat írni, a piros-feketék végig támadtak, de gólt nem tudtak szerezni a Pest megyeiek ellen, akik szinte ki sem jöttek a térfelükről, Somogyi Máténak talán egyszer kellett védenie a 90 perc során.

A pécsiek sokszor álltak közel a gólhoz, ám sokáig nem jutottak tovább egy kapufánál, Wittrédi Dávid 80. percben megeresztett lövése azonban kifelé jött a lécről. Majd következett a hosszabbítás, és Beke Péter védőn megpattanó lövése végre utat talált a vendégek hálójába!

Csapatunk és a nagyjából 2 500 kilátogató szurkoló egy emberként kezdett ünnepelni, miután Barna Gábor játékvezető gólt intett. Ebben a percben azonban az asszisztens felemelte zászlaját, lest jelzett…

Hogy jól döntött-e, azt mindenki döntse el maga.

Ettől függetlenül úgy érezzük, a csapat minden tőle telhetőt megtett a pályán, a fiúk megszakadtak a győzelemért. Sajnos a labdarúgás nem mindig igazságos.

Szurkolóinknak nagyon hálásak vagyunk, amiért tapsviharral köszönték meg a fiúknak a meccs végén erőfeszítéseiket! Erről szól a futball, ezért éri meg klubot, csapatot működtetni!

33791086_10216342569707535_2143438974218141696_n

A bajnokságból még egy mérkőzés van hátra. Bár most játékosaink lelkileg nagyon mélyen vannak, mivel kiváló sportemberekről van szó, biztosak vagyunk benne, hogy azért utaznak el Iváncsára, hogy győzelemmel búcsúzzanak.


NB III Közép-csoport, 29. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 2500 néző. Vezette: Barna Gábor.
PMFC – FC Dabas 0-0 (0-0)
Sárga lap: Mojzer (95.), ill. Sárközi (33.), Schelinger (74.), Sándli (82.)

PMFC: Somogyi – Kónya K., Gajág, Puskás, Erdős – Horváth, Nagy (Beke, 76.) – Kónya D., Koller (Bata, 52.), Károly (Wittrédi, 62.) – Mojzer. Vezetőedző: Márton Gábor.

FC Dabas: Scheilinger – Földes, Makrai, Eördögh, Sárközi, Kiss (Takács, 70.), Fitos (Laczkó, 53.), Szűcs (Sándli, 46.), Csepregi, Mundi, Szkunc. Edző: Erős Károly.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram