Az érem biztos, a színe még nem

fb_ivancsa

Június 3-án, vasárnap 17:30-kor az Iváncsa KSE vendégeként játssza az NB III Közép-csoport 2017/18-as idényének utolsó bajnoki mérkőzését a PMFC. Az már biztos, hogy a 30. fordulót követően a házigazda, egyben újonc Fejér megyeiek a harmadik, azaz a bronzérmet jelentő helyen zárják a szezont. A baranyaiak esetében azonban még nem dőlt el az érem színe.

A Márton Gábor vezette piros-feketék nagy visszhangot kiváltó hazai szezonzárjukat követően visszacsúsztak a táblázat második fokára, ám a pécsiek még bajnoki címet, ezzel egyidejűleg magasabb osztálybeli tagságot is szerezhetnek. Mindez sajnos nem csak a saját kezükben van, de az kétségtelen, hogy a mecsekaljai gárda nem veszítette el tartását.

A gárda minden tőle telhetőt megtesz a vasárnapi idegenbeli évadzáró rangadó megnyerése érdekében, miközben a jelenleg egy pont előnnyel az első helyen álló Tiszakécske vendégeként pályára lépő Szentlőrincnek is nagyon drukkolnak. Korábban írtunk róla, hogy milyen esetekben lehet feljutó a PMFC. Felvázoljuk ismét a lehetséges hétvégi forgatókönyveket!

Az „A” verzió szerint, ha a PMFC vasárnap legyőzi idegenben az Iváncsa KSE alakulatát, de a Tiszakécske nem tud nyerni a Szentlőrinc ellen, mi vagyunk a bajnokok. A másik opció pedig, hogy ha a PMFC – legalább – döntetlent játszik Iváncsán, riválisa viszont kikap, szintén a Pécs lesz a bajnok, jobb gólkülönbséggel. Minden más esetben azonban a Tisza-partra kerül az aranyérem.

Visszakanyarodva, az Iváncsa KSE joggal végez majd a harmadik helyen, ugyanis 17 győzelem mellett csupán 8 esetben ikszeltek, és csak 4-szer kaptak ki. Hazai környezetben 10 siker, 2 döntetlen és 2 vereség az eddigi mérlegül. A vasárnapi záró fordulóig 61 gólt rúgtak és 40-et kaptak. A bevitt találatokból 26-ot a házi gólkirály, egyben az összesített gólkirályi címet is nemsokára bezsebelő Balogh László jegyzett.

Az egymás elleni derbi hangulatára biztosan nem lehet majd panasz, ugyanis mindegyszálig elfogytak az Iváncsa KSE elleni idegenbeli szezonzáró mérkőzés vendégjegyei. A rendezőkkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, sajnos azonban legjobb szándékuk ellenére sem tudnak a pályabejáráskor előre meghatározott megengedett nézőszámnál több szurkolót beengedni a sporttelepre.

A jeggyel nem rendelkezőknek nem ajánlott útnak indulni, hiszen nincs garancia arra, hogy be tudnak jutni a mérkőzésre. A találkozót természetesen élő, szöveges formában közvetítjük a pmfc.-hu-n!

Előre, Munkás! Hajrá, Baranya!

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?