Szombaton Kozármislenyben próbázunk

Első felkészülési mérkőzésére készül a Sárai György vezette PMFC, amely július 28-án a szomszédos Kozármisleny FC vendégeként lép pályára.

A PMFC NB III-as labdarúgócsapatának kialakítására kinevezett Sárai György és szakmai stábja hétfőn állt munkába először. A szakvezetés azóta napi egy, esetenként két edzéssel igyekszik megtalálni azokat a focistákat, akik a piros-feketék együttesét alkothatják hamarosan.

A keret összetétele kezd körvonalazódni, míg mostanra már az is látszik, hogy a próbajátékra érkezett játékosok közül kiket szerződtethet a klub vezetősége. A leendő pécsi focistákkal pedig kíváncsi szurkolóink is megismerkedhetnek, hiszen hétvégén a szomszédos Kozármisleny FC vendégeként játssza első felkészülési mérkőzését a PMFC.

A július 28-án, szombaton 17:00-kor kezdődő találkozó mindenki számára díjtalanul tekinthető meg. A kozármislenyi stadion kapui legalább fél órával a kezdősípszó előtt nyitnak ki. A kilátogató szurkolók saját belátásuk szerint dönthetik el, hogy beállnak a kapu mögötti teraszra, vagy felülnek a lelátóra.

Az összecsapás több pikantériával szolgál, egyrészt a felek az idei bajnoki pontvadászat során is egyazon csoportban indulnak, továbbá ismert, hogy a kék-fehérek gárdája tele van korábbi pécsi labdarúgóval, végezetül, hogy a Kozármislenynek ez az edzőmeccs lesz a rajt előtti főpróba, a pécsiek számára pedig az első nyári bevetés.


Felkészülési mérkőzés
2018. július 28., szombat, 17:00
Kozármisleny FC – PMFC
A belépés ingyenes!


Hajrá, Pécs!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram