Közel álltunk a pontszerzéshez

Labdarúgócsapatunk küzdelmes mérkőzésen szenvedett egygólos vereséget a Dunaújváros elleni bajnoki szezonnyitón.

Szombaton a Dunaújváros elleni idegenbeli találkozóval kezdte meg az NB III Közép-csoportjának küzdelmeit a PMFC gárdája. Sárai György tanítványaira a kényszerűségből rövidre sikeredett felkészülést követően egyből egy küzdelmes összecsapás várt. A Duna-parti találkozó első tíz perce némileg az ismerkedés jegyében telt, mígnem a 13. percben a tiszta feketében játszó pécsiek közül Fujsz Richárd lőtt a felső lécre bő tíz méterről.

Válaszként a házigazdák is helyzetbe kerültek, ám Kiss Patrik jócskán kapu fölé fejelte a labdát. A két csapat mezőnyjátékában nem látszott nagy különbség, ám a hazaiak a 24. percben egy szerencsés találattal mégis meg tudták szerezni a vezetést. Dorogi Renátó lőtt kapura bő huszonkét méterről egy szabadrúgást, s a rövid sarok felé tartó labdába pont annyira tette bele a lábát Farkas Viktor, hogy az Valkovszki Pétert és Somogyi Mátét is érintve csorgott a gólvonalon túlra, 1-0.

A vezető találat megszerzése után visszaálltak a dunaújvárosiak, ezzel szemben a lelkes pécsiek becsülettel próbálkoztak egyenlíteni, de a hazai védelemmel nem tudtak mit kezdeni, így lényegében komolyabb helyzet nélkül telt el a félidő további része. A térfélcserét követően viszont továbbra is vizitálók voltak aktívabbak, akiknek alig fél perc kellett ahhoz, hogy összehozzanak egy újabb nagy lehetőséget, ám Kiss Krisztián éles szögből csak a jobb kapufát találta telibe.

A második játékrész derekánál járva csapatunk fiatal hálóőre került a figyelem középpontjába, a 69. percben Kiss Patrikot hozták óriási helyzetbe, ám hat méterről eleresztett kapáslövését hatalmas bravúrral védte Somogyi Máté. Majd bő másfél perccel később Tóth Tibor fejelhetett hat méterről, s bár hálóőrünk már verve volt, a labdába még bele tudott érni, ami így centiméterekkel ugyan, de elkerülte a kaput.

Somogyi Máté teljesítményét cserébe nem csak tapssal jutalmazták a vendégszektorban helyet foglaló szurkolóink, hanem rigmusba foglalva éltették is kapusunkat. A hajrában csapatunk mindent egy lapra feltéve rohamozott, s a hosszabbításban meg is volt a lehetőségünk az egyenlítésre, ám Koller Krisztán három méterről a kapu mellé pörgette a labdát. A jól küzdő PMFC végül nagy csatában maradt pont nélkül az új szezon első meccsén. Csapatunk legközelebb a Szeged-Grosics Akadémiát fogadja, nézők nélkül, zárt kapuk mögött.


NB III Közép-csoport, 1. forduló
Dunaújváros, Dunaújváros Stadion. Vezette: Leél-Őssy Ádám.
Dunaújváros – PMFC 1-0 (1-0)
Gsz: Farkas (24.)

Dunaújváros: Pokorni – Tóth Á., Farkas, Puskás, Zvara (Hompót, 96.), Dorogi, Barna, Sándor, Szepessy R. (Tapiska, 84.), Kiss P. (Mundi, 73.), Tóth T. Vezetőedző: Dobos Barnabás László.

PMFC: Somogyi – Koller, Kálmán (Németh, 53.), Kiss K. (Varga, 87.), Fujsz (Keresztes, 73.), Hanol, Szellák, Banjac, Kesztyűs, Juhász, Valkovszki. Vezetőedző: Sárai György.


Fénykép: dpase.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram