Fujsz jó játékából a csapat is profitálhat

A zalaegerszegi tehetség minden erejével azon dolgozik, hogy sok góllal járulhasson hozzá a PMFC sikeres szezonjához.

Az NB III-as bajnokság legutóbbi fordulójában a PMFC hazai pályán 2-1-re kikapott a listavezető Szeged-Grosics Akadémia gárdájától. A pécsiek ezúttal is közel álltak a pontszerzéshez, ami egyenlőre még várat magára, nem úgy mint a szezon első bajnoki gólja, amit labdarúgócsapatunk 21 éves támadója, Fujsz Richárd szerzett meg.

– A Fujsz-családban férfiágon hagyomány a foci?

– Nagyapám és édesapám is labdarúgó volt, utóbbi sokági az NB I-ben játszott, így aztán adott volt számomra, hogy én is a focit választom. Ennek ismeretében nyugodtan mondhatom, nálunk igenis hagyomány a focizás, amiben szeretnék minél sikeresebb lenni.

– Röviden mutasd be magad a pécsi drukkereknek, hiszen valószínűleg kevesen ismernek!

– Zalaegerszegen születtem, nagyjából öt éves korom óta a ZTE-ben rúgtam a labdát, végigjártam a korosztályos bajnokságokat, egy évig Hévízen szerepeltem az NB III-ban, az utóbbi két szezonban pedig a másodosztályban játszottam az Egerszeg első csapatával.

– Ennyi kék-fehér mezben eltöltött év után miért döntöttél a klubváltás mellett?

– A felkészülés elején szóltak, hogy nem számítanak rám annyira a ZTE-nél, nekem azonban fontos a játéklehetőség. Korábban már szóba került, hogy a PMFC-hez jövök focizni, de ezekből a tárgyalásokból akkor nem lett semmi. Most viszont úgy gondoltam, itt a lehetőség megmutatnom magam.

– Huzamosabb ideje itt vagy, hogy érzed magad a PMFC-nél?

– Jó döntésnek tartom, hogy Pécsre igazoltam, a fejlődésem szempontjából mindenképpen. Egy eredményes szezont futva esetlegesen könnyebben mehet tovább az ember. Nem titok, jó ugródeszka lehet sokunknak az idei bajnokság, ha nekem jól meg a játék, akkor a csapatnak is, így tehát mindenki profitálhat.

– Nehéz kezdet után egyre biztatóbb a pályán látottak. Kezd kiforrni a játék?

– Nehéz volt úgy elkezdeni a bajnokságot, hogy előtte két hetet voltunk együtt. Az első két fordulóban megvívott meccsek során nemileg látszódott a szervezetlenség, ám ennek ellenére jobban teljesítettünk, mint amire sokan számítottak. Folyamatos munkával és odafigyeléssel jönnek majd a pontok, meg persze a további gólok!

Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram