Ha szombat, akkor irány a Stadion utca!

Nehéz, de a szurkolók támogatásával nem lehetetlen feladat előtt állnak a PMFC labdarúgói, akik az éllovast látják vendégül hazai pályán.

Augusztus 25-én, szombaton 17:00 órakor a szezonban először fut ki hazai közönség elé a nyáron újjáalakult PMFC labdarúgócsapata, amely az NB III Közép-csoport 4. fordulójában az eddig egyedüliként százszázalékos mérleggel rendelkező SZEOL SC alakulatát látja vendégül a Stadion utcában. A piros-feketék korábban már lejátszották hazai bajnoki szezonnyitójukat, de akkor egy büntetés miatt zárt kapuk mögött futballoztak a mecsekaljaiak.

Sárai György tanítványai három kört követően jelenleg a tabella 10. helyén állnak. Eddigi mérlegük két vereség és egy győzelem, utóbbit ráadásul a legutóbbi hétvégén aratták a pécsiek, akik három rúgott és négy kapott góllal rendelkeznek. Ezzel szemben a szombaton hozzánk látogató Siha György trenírozta szegediek mindhárom eddigi bajnokijukat sikerrel vették, így hibátlan mérleggel, hét rúgott és csupán egy kapott góllal vezetik a harmadosztályú bajnokságot.

Ezt az amúgy elismerésre méltó sorozatot szeretnék a piros-feketék megszakítani úgy, hogy hazai pályán megpróbálnak minél jobb eredményt elérni a sokkal esélyesebb SZEOL SC ellen. A feladat nem lehetetlen, hiszen mind a Dunaújváros, mind a Szeged-Grosics Akadémia ellen közel álltak a pécsiek a pontszerzéshez. Remélhetőleg szombaton szép számmal látogatnak ki drukkereink a Stadion utcai lelátókra, hiszen fociszeretőként egy ilyen rangadónál nem is lehet jobb programot találni a hétvégére.

A belépőket augusztus 25-én keresse a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös pénztárban. Kapunyitás 16:00 órakor. Belépéshez a B-közép szektorba a 3-as, az északi ülő szektorba az 5-ös kaput javasoljuk. A belépők ára egységesen 500 Forint, ugyanakkor 14 év alatt és 65 éves kor felett ingyenesen tekinthető meg az összecsapás.

Mindemellett továbbra is zajlik a bérletárusítás. Hétköznaponként 8:00 órától a Stadion utcai klubház emeleti bérletpénztára 17:00 óráig áll nyitva a szurkolók előtt. A bérleteket változatlan áron, 5 000 Ft-ért árusítjuk, amiért jelen állás szerint 14 bajnoki mérkőzés, illetve valamennyi Magyar Kupa-találkozónk megtekinthető a PMFC Stadionban. A bérletek névre szólnak, ugyanakkor nincsenek szektorhoz kötve. Bővebb részletek ITT.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram