Meccstörténelem: Szentlőrinc – Pécs

Az NB III Közép-csoport 7. fordulójában baranyai rangadót rendeznek Szentlőrincen. A tabella tizedik helyén hat ponttal álló PMFC megyei riválisának, a tizenkét pontot gyűjtő és így a negyedik pozíciót elfoglaló Szentlőrinc SE gárdájának vendégeként láp pályára szeptember 16-án, vasárnap 15:30-tól.

A 2016/2017-es bajnokságban kétszer, míg a tavalyi kiírásban szintén kétszer találkoztak a felek, a mérleg a pécsiek számára kedvező, hiszen a piros-feketék pályaválasztóként mindkétszer győzni tudtak a szomszédos város gárdája ellen, míg idegenben egyszer döntetlenre végeztek, a másik esetben viszont nyerni tudtak a mecsekaljaiak.

Kedvcsinálóként felelevenítjük a múltbéli meccseket, 2016. szeptember 24-én szikrázó napsütés és kellemesen hűs szellő fogadta a csapatokat a PMFC–Szentlőrinc SE megyei rangadón. A 8. fordulóban rendezett összecsapáson aktívabban lépett fel az első percekben a vendég gárda, aminek a hatodik percben meg is lett az eredménye.

Füredi Szabolcs a 16-oson belül tolta meg a labdát három védő szorításában, egyikük pedig akkorát rúgott a lábába, hogy a csattanást talán még Szentlőrincen is hallották. A jogos büntetőt a sértett be is vágta. A szünet előtt a pécsiek kaptak szabadrúgást a tizenhatos jobb csücskéről, Károly Bálint pedig ragyogóan tekert a bal felsőbe.

A fordulást követően Bodó Péter rántotta le Koller Krisztiánt a büntetőterületen belül, jöhetett is a jogos büntető, amit a pécsi játékos értékesített. Ezzel vezetett tehát a PMFC, de ekkor még nagyon sok volt hátra a lefújásig. Egészen élvezetes mérkőzést láthattak a kilátogatók, amely során a hazaiak megőrizték előnyüket és végül 2-1-re győztek.


PMFC: Gábor – Fekete, Erőss, Fellai, Varga – Horvát (Hleba, 53.), Turi – Bodor (Schmidt, 46.), Koller, Károly – Havasi (Kónya D., 68.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Szentlőrinc SE: Ambrusics – Kalmár, Nagy, Bodó, Hambuch – Füredi, Göblyös – Királyházi (Reith, 72.), Turi, Horváth (Domonkos (82.) – Tóth Vezetőedző: Branislav Bulatovics.


A második egymás elleni bajnoki mérkőzést a 25. fordulóban, 2017. április 2-án játszották Szentlőrincen. A mecsekaljaiak hamar, már a 16. percben megszerezték a vezetést Károly Bálint révén, ám sajnos a házigazdák postafordultával egyenlítettek. A gólt Füredi Szabolcs jegyezte.

31944891_1792492324105007_8063238809711542272_n

A második félidőben aztán fordult a kocka: a 73. percben Füredi Szabolcs duplájával már a házigazdák vezettek 2-1-re. Szerencsére a pécsiek sem maradtak adósak a válasszal, Károly Bálint ismét betalált, így végül 2-2-es döntetlennel zárult a baranyai rangadó.


Szentlőrinc SE: Ambrusics – Fenyvesi (Tóth A., 75.), Bodó, Kalmár, Hambuch – Füredi (Dudás, 82.) – Vágner (Nagy R., 84.), Turi T., Berdó V., Horváth P. – Nagy K. Vezetőedző: Turi Zsolt.

PMFC: Gábor P. – Kónya K., Krapecz, Fellai, Varga – Bata (Takács, 77.), Hleba – Kónya D. (Bodor, 64.), Koller, Károly B. – Lőrincz (Frank, 64.). Vezetőedző: Márton Gábor.


A tavalyi idényben, 2017. október 21-én ismét Pécsett játszottak a felek. A szépszámú nézősereg előtt kivonuló házigazdák Wittrédi Dávid büntetőjével szerezték meg a vezetést az első játékrész közepén, míg a találkozó hajrájában Keresztes Bence öngólt vétve állította be a 2-0-s végeredményt.


PMFC: Gőcze – Kónya K., Nagy J., Fellai, Szabó R. – Horváth A., Koller (Turi, a szünetben) – Bata, Wittrédi (Mojzer, 82.), Horváth P. (Puskás, 55.) – Kónya D. Vezetőedző: Márton Gábor.

Szentlőrinc SE: Pacéka – Dudás, Bodó (Nagy R., 88.), Keresztes, Németh – Havas – Vágner (Bodor, 65.), Hampuk, Berdó, Virág – Tóth A. Vezetőedző: Turi Zsolt.


A legutóbbi egymás elleni rangadót már ebben a naptári évben, 2018. május 5-én vívták meg a felek Szentlőrincen. Hazai részről Mayer Milán és Vajda Roland tudott eredményes lenni, a piros-feketék azonban még ennél is jobb helyzetkihasználással bírtak. Gajág Gergő és Mojzer György egy-egy gólt szerzett, míg Koller Krisztián duplázni tudott.


Szentlőrinc SE: Pacéka – Németh, Nagy R., Dudás, Fenyvesi – Keresztes, Hampuk, Temesvári (Berdó, 70.) – Mayer (Vajda, 75.), Pergel (Tóth A., 74.), Tihanyi. Vezetőedző: Turi Zsolt.

PMFC: Somogyi – Kónya K., Puskás, Gajág, Erdős – Horváth, Nagy J. (Wittrédi, 84.) – Károly (Bata, 89.), Koller, Beke (Mojzer, 65.) – Kónya D. Vezetőedző: Márton Gábor.


A 2018. szeptember 16., vasárnap 15:30-kor megrendezésre kerülő Szentlőrinc SE–PMFC mérkőzésre a helyszínen tudnak vendégbelépőt vásárolni szurkolóink. A jegy ára 500 Forint, ugyanakkor 14 éves kor alatt a belépés ingyenes. A rendezők a vendégszektor mellett büfével is várjak a pécsi drukkerek.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram