Akarat és higgadtság lehet a siker kulcsa

Sárai György együttese folytatni szeretné négy forduló óta tartó veretlenségi sorozatát Szentlőrincen.

Az NB III Közép-csoport 7. fordulójában a megyei rivális Szentlőrinc SE vendégeként lép pályára a PMFC. Vasárnapi házigazdánk jó szériában van, hiszen Turi Zsolt legénysége egyaránt győzelemmel vette legutóbbi négy bajnoki mérkőzését és gólt is három fordulóval ezelőtt kaptak. Összesítésben 4 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség áll a nevük mellett. 12 megszerzett ponttal a tabella 4. helyén állnak.

Négy forduló óta viszont őrzi veretlenségét a PMFC. Sárai György vezette labdarúgócsapatunknak a legutolsó három mérkőzése is pontszerzéssel ért véget. A piros-feketék javuló tendenciát mutatnak. Jelenleg 1 győzelemmel, 3 döntetlennel és 2 vereséggel, vagyis 6 ponttal a táblázat 10. helyéről várják az idegenbeli megmérettetést. A vasárnapi összecsapásról Sárai György fejtette ki gondolatait:

– Ez a mérkőzés egy ízig-vérig szomszédvári rangadó lesz – kezdte a PMFC vezetőedzője. – A Szentlőrinc négy hete nyeri bajnoki meccseit, míg mi ugyanennyi ideje nem kaptunk ki. Minden adott, hogy egy jó mérkőzést játsszunk vasárnap. Szerintem az a csapat fogja megnyerni a találkozót, amely jobban akarja majd a sikert és higgadtabb lesz a kapu előtti szituációkban – vélekedett Sárai György.

A tréner hozzátette, Turi Zsolt munkájának köszönhetően egy nagyon jó ellenféllel fogunk vasárnap találkozni. Szerinte előzetesen sok minden a hazaiak esélyei mellett szól, hiszen a Szentlőrinc SE keretét remek játékosok alkotják, míg a pécsiek csak most kezdenek valós csapategységet alkotni a pályán. Sárai György ugyanakkor hangsúlyozta, ezúttal sem fognak feltartott kézzel pályára lépni a PMFC játékosai!

A 2018. szeptember 16-án, vasárnap 15:30-kor megrendezésre kerülő Szentlőrinc SE – PMFC mérkőzésre kizárólag a helyszínen tudnak vendégbelépőt vásárolni szurkolóink. A jegy ára egységesen 500 Forint, ugyanakkor 14 éves kor alatt ingyenes a belépés. A rendezők a vendégszektor mellett büfével is várjak a pécsi drukkerek. Remélhetőleg vasárnap ismét sokan kapnak kedvet az utazáshoz és elkísérik csapatunkat a durván 20 km-re fekvő Szentlőrincre!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram