Vereség emberhátrányban

A tíz emberre megfogyatkozó PMFC 3-1-es vereséget szenvedett a Szentlőrinc SE elleni idegenbeli rangadón.

Az NB III Közép-csoport 7. játéknapján a Szentlőrinc SE otthonában lépett pályára a PMFC. A fordulót megelőzősen a Turi Zsolt vezette házigazdák a 4., míg a vendég pécsiek a 10. helyről várták az összecsapást. A baranyai rangadó szépszámú nézősereg előtt kezdődött el, ráadásul a Sárai György vezette mecsekaljaiak már a 9. percben megszerezték a vezetést. Kálmán Szilárd baloldali szabadrúgását követően a labda egyenesen a hazai háló hosszú felső sarkában kötött ki, 0-1.

Sajnos azonban nem tartott sokáig a piros-feketék öröme, hiszen a 13. minutumban a kapunk előtt ide-oda pattogó labdát Németh Márk juttatott a hálónkba, 1-1. Az egyenlítést követően a házigazdák átvették a találkozó irányítását, együttesünk azonban szervezetten védekezve állta a lőrinci támadásokat. Helyzetek így is adódtak, újabb gól viszont már nem esett az első játékrész során, így aztán 1-1-es állással mehettek szünetre az egymással megmérkőző csapatok.

A fordulást követően nem sokat változott az összecsapás képe, inkább a hazaiak támadtak és játszottak veszélyesebben, míg a mieink a megszerzett labdákból igyekeztek kontrákat vezetni. A mérkőzés 67. percében aztán egy vitatható játékvezetői döntést követően emberhátrányba került a PMFC. Jakab Géza második sárga lappal kiállította Szellák Somát, majd az ítéletet megkérdőjelező Sárai Györgyöt és Sólyom Csabát is elküldte a kispadtól a nézőtérre.

A tíz emberre fogyatkozó pécsi játékosok ennek ellenére is igyekeztek pontot szerezni a megyei rangadón, de aztán a találkozó hajrájában átvették a vezetést a házigazdák. A 82. percben Hampuk Ádám tudott közelről eredményes lenne, 2-1. Majd pedig egy megítélt büntetőt ismét Hampuk Ádám értékesített a 87. minutumban, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

Sorozatban ötödik győzelmével a Szentlőrinc SE előrelépett a tabella 3. pozíciójába, míg a PMFC-nek megszakadt a négy meccse tartó veretlensége és emiatt Sárai György vezette labdarúgócsapatunk visszacsúszott a táblázat 12. helyére. Együttesünkre legközelebb Magyar Kupa találkozó vár, szeptember 22-én, szombaton 15:00 órakor az NB II-es Kazincbarcika együttesét fogadjuk a Stadion utcában.


NB III Közép-csoport, 7. forduló
Szentlőrinc SE – PMFC 3-1 (1-1)
Gsz.: Németh (13.), Hampuk (82., 86 – büntetőből), ill. Kálmán (9.)
Sárga lap: Fenyvesi (56.), Németh 62.), ill. Koller (39.), Juhász (61.), Péter (63.), Loch (86.), Banjac (86.), Kálmán (87.), Erdős (91.).
Kiállítva: Szellák (67.)

Szentlőrinc SE: Pacéka – Németh, Nagy, Bodó, Havas, Hampuk, Fenyvesi, Sili, Tihanyi (Tóth, 80.), Harsányi (Bata, 66.), Hleba (Fonyódi, 73.). Vezetőedző: Turi Zsolt.

PMFC: Somogyi – Erdős, Romic, Juhász, Hanol – Szellák, Koller – Péter (Pinczés, 88.), Kiss, Kálmán – Reicheld (Jerkovic, 66.). Vezetőedző: Sárai György.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram