Boldog szülinapot, Kuli!

Kulcsár Árpád, a PMFC korábbi labdarúgója, jelenlegi sportigazgatója-akadémiavezetője ma töltötte be 44. életévét.

Kulcsár Árpád 1974. október 7-én született Pécsen, majd 10 évesen kezdett el focizni a PMFC-ben, ahol egészen 18 éves koráig nevelkedett. Felsőfokú tanulmányai idején a PEAC, majd a DD Gáz SC NB III-as csapataiban játszott. A diploma megszerzése után a Győri ETO-hoz szerződött. Kölcsönben szerepelt Vácon, majd két és fél évet töltött a Matáv Sopronnál, amellyel megnyerte az NB II-es bajnokságot.

2003-ban már a PMFC-vel jutott fel az élvonalba, ahol egészen 2009-ig itt is focizott. A korábbi balszélső 192 bajnoki meccset játszott pécsi színekben. Innen Dombóvárra szerződött, ahol id. Dárdai Pál mellett volt játékos-edző, majd visszajött a PMFC-hez, ahol pedig az U17-es együttes irányítását vette át. A csapattal rögtön meg is nyerték az NB II-t, így a következő évben már a legmagasabb osztályban szerepelhettek.

Ez idő alatt Kulcsár Árpád megszerezte az A-licences edzői képesítést. Dirigálta az NB III-as Szentlőrincet is, majd volt másodedző a korábban NB I-es PMFC-nél. Szülinaposunk jelenleg a PMFC akadémiáját vezeti, emellett a klub sportigazgatójaként is tevékenykedik, ráadásul a közelmúltban kézhez kapta UEFA YOUTH ELITE A, majd Pro-licence diplomáját is.

Klubunk ezúton is nagyon boldog születésnapot kíván Kulcsár Árpádnak!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram