Visszavághatunk a Dabasnak

Újabb fontos mérkőzés vár a PMFC-re, hazai pályán mutathatják meg játékosaink a küzdeni tudásukat.

A lélektanilag fontos Taksony SE elleni győzelme után újabb kihívás előtt áll a PMFC labdarúgócsapata, amely az NB III Közép-csoport 11. fordulójában hazai pályán fogadja október 21-én, vasárnap 14:00-kor a tizenegyedik helyen álló FC Dabas gárdáját a Stadion utcában.

A szintén a biztos bennmaradó helyek egyikére pályázó Erős Károly fémjelezte dabasiak ellen eddig mindig kőkemény rangadókat vívtak a piros-feketék a harmadosztályban. A baranyaiak éppen ezért ezúttal is csak férfias küzdelem árán nyerhetnek a hétvégi hazai bajnoki összecsapáson.

A két gárda egyébként eddig négyszer találkozott egymással: a 2016/17-es kiírásban a pécsiek idegenben 1-0-ra, míg itthon 4-0-ra nyertek. Az előző, vagyis a 2017/18-as szezonban vendégként 3-1-es sikert könyvelhettünk el, ám a legutóbbi, 0-0-s hazai meccs emléke még sokunkban élénken élhet.

Nem mellékesen, a mecsekalajaiak továbbra is adósak a szezon első hazai győzelmével, hiszen a PMFC eddigi négy itthon megvívott NB III-as találkozójából kettőt elvesztett, másik két ízben pedig itthon tartott legalább egy pontot. Ezek után kijárna egy siker, amiért keményen meg kell küzdeni.


NB III Közép-csoport, 11. forduló
2018. október 21., vasárnap, 14:00
PMFC–FC Dabas
Pécs, PMFC Stadion


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram