Céltudatos játékot vár el az új tréner

Sem a múlttal, sem a távoli jövővel nem szeretne foglalkozni Vas László, inkább meccsről meccsre tervez.

Nincs könnyű dolga a PMFC pár napja kinevezett új vezetőedzőjének, hiszen egyszerre két csapatot is irányít október végétől, ám mindkét gárdának más a célja: az U19-es gárda jelenleg veretlenül áll a tabella élmezőnyében, a felnőttcsapat viszont szeretne elmozdulni az alsóházból. Az élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező trénert a különböző feladatokról és a filozófiájáról kérdeztük.

– Óriási megtiszteltetés ennek a klubnak az edzőjének lenni. Köszönöm a vezetőség tagjainak, hogy bizalmat szavaztak számomra. Megpróbálok élni a lehetőséggel. Egyik célom, hogy a pécsi és a régió futballszeretőit visszacsalogassam a lelátóra.

– Milyen múlttal rendelkezik a klubon belül?

– Utánpótlás labdarúgóként Pécsről indult a sportpályafutásom. Kisebb megszakításokkal ugyan, de régóta vagyok a klub kötelékében. Szinte minden korosztálynál dolgoztam már, így korábban vezettem az U11-es, U14-es, U17-es, U19-es és U21-es csapatot is.

– A felnőttcsapat szereplése milyen hatással bír a PMFC életére?

– Rengeteg nagynevű játékost adott a klub az elmúlt évtizedek során. Úgy gondolom, ezt a renomét kell visszaállítanunk. A helyi kötődésű focisták miatt mindig megtelt a lelátó, egy meghatározó PMFC nemcsak nekünk, hanem az egész régiónak fontos lenne.

– Miben más az a fajta munka, amit elkezdett?

– Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, sem azzal, hogy mi történt. Próbálok pozitívan gondolkodni és ezt a hat mérkőzést úgy abszolválni, hogy megfelelő hozzáállással, munkával érjük el az eredményeinket. Igyekszünk elmozdulni az alsóházból.

IMG_7935

– Az eddig látott temperamentumos, gyors edzések lesznek ezután is?

– Fontos, hogy az edzések bizonyos részei megfelelő intenzitásúak legyenek és ezt a teljesítményt majd a mérkőzéseken is lássák a csapaton. Szeretném elérni, hogy az a fajta elképzelés, amit a futballról alkotok, az a laikusok számára is észrevehető legyen.

– Mi volt az első észrevétele, amikor elkezdte a munkát?

– Azt láttam az edzéseken és a meccseken, hogy egy bizonyos gát akadályozza a játékosokat a kiteljesedésben. Nyilván ehhez én egyedül kevés leszek, fontosnak tartom, hogy a focisták is partnerek legyenek a változásban.

– Ezek szerint próbálja feloldani a görcsöket?

– A mentális rész a futballban nagy szerepet játszik, ha az nincs rendben, akkor a képességekről kár beszélni. A játékosoknak egész héten és főleg a pályán is céltudatosan kell teljesíteniük. A stábbal igyekszünk minden feltételt biztosítani számukra.

– Hat forduló alatt lehet csodákat tenni?

– Csodákat nem lehet tenni és nem is lehet elvárni. A szemléleten szeretnénk változtatni. Biztos vagyok benne, hogy az elődöm is mindent megtett a csapat jó szereplésének érdekében. Ettől függetlenül azért dolgozunk, hogy elmozduljunk a jelenlegi helyről.

– Nem titok, hogy emellett párhuzamosan az U19-es gárdát is viszi tovább. Miért?

– Elkezdtem egy bizonyos fajta munkát az U19-esekkel, nagyon szeretek a gyerekekkel dolgozni. Úgy gondolom, elindultunk egy úton és biztosan nem fogom őket elengedni. Nehezen összeegyeztethető két csapatnál is edzőként megfelelni, de nem adom fel.

– A szintén pécsi Bódog Tamással való közös munka során mennyit vett át a rá jellemző mentalitásból?

– Tanulom én is a szakmát, messze vagyok még attól, ahova edzőként el szeretnék jutni. Bódog Tamás mellett sok mindent magamba szívtam. Itt most hat találkozóig bízták rám az NB III-as labdarúgócsapatot, meccsről-meccsre tervezek, ebből igyekszem kihozni a maximumot.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram