A hajrában úszott el a PMFC hazai győzelme

Vas László vezette NB III-as labdarúgócsapatunk 1-1-es döntetlenre végzett az FC Dabas ellen.

Az NB III Közép-csoport 11. fordulójában hazai pályán fogadta az FC Dabas gárdáját a PMFC. A piros-feketéket már a héten kinevezett új edző, Vas László készítette fel a vasárnapi mérkőzésre, amely hazai oldalról a lehető legjobban kezdődött. A 8. percben egy közel 35-ről megítélt szabadrúgást Kálmán Szilárd tűzött kapura, Scheilinger György még bele tudott kapni, de a labda kipördült a kezéből és a gólvonalon túlra jutott, 1-0!

Nem sokkal később Fujsz Richárd kapott egy remek labdát a tizenhatos előterében, amit egyből kapu felé is lőtt, ám egy dabasi kézen irányt változtatott a játékszer. Kakuk Szabolcs sípmester azonban nem látott szabálytalanságot, így mehetett tovább a játék. A 14. minutumban Varga Tamás tette vissza a labdát Fujsz Richárdnak, aki kissé balról, 17-ről a bal felső sarok irányába csavarta a játékszert, ám ez nem sokkal ugyan, de elkerülte a neki szánt helyét.

A vendégek a 24. percben jutottak el először helyzetig, ekkor egy dabasi szögletet követően Szenes Bence csúsztatott kapura, Somogyi Máté azonban vetődve megfogta a hosszú alsó felé szálló labdát. Fél óra után, egészen pontosan a 32. percben járva ismét a hazaiak álltak közel a gólszerzéshez. Egy gyors labdaszerzést követően Fujsz Richárd tört kapura, akinek védői szorításában leadott lövése a bal felső sarok mellett hagyta el a játékteret.

A mecsekaljaiak tehát 1-0-s előnnyel mehettek a szünetre, a fordulást követően azonban a vizitálók előtt adódott egyenlítési lehetőség. Az 50. minutumban nagy tömörülés közepette Földes Milán fejelt kapura az ötösön belül, Somogyi Máté azonban résen volt és kiütötte a labdát. A pécsi portásnak percekkel később Crkvenjakov Dalibor elől kellett tisztáznia. A házigazdák őrizték egygólos vezetésüket, de a dabasiak is igyekeztek a pontszerzésre.

A 63. percben Kálmán Szilárd végzett el szabadrúgást a dabasi tizenhatos jobb csücskétől, volt lehetőség ebben is, de végül sikerült kivédekezniük a vendégeknek az akciót. Valamivel utána Fritz Attila rúgta el a labdát a pécsi kapu előtt keresztbe. Szerencsére a hosszú oldalon nem volt érkező dabasi játékos. A találkozó végéhez közeledve némileg megváltozott a meccs képe és az egyenlítés után rohanó Erős Károly legénysége átvette az irányítást.

Negyed órával az összecsapás vége előtt Erős Ronald szabadrúgását követően Sárkőzi Norbert fejelt kapura, Somogyi Máté azonban ezúttal is nagyszerűen védett. Aztán a 85. percben sikerült kiegyenlítenie az FC Dabas alakulatának. Vitatott körülmények között Takács Kornél csúsztatta meg a labdát a lesen helyezkedő Eördögh Leventének, akinek fejese nyomán a labda a felső kapufáról hullott a gólvonal mögé.

A hazaiak igyekeztek megnyomni a találkozó végét, újabb gólt viszont már nem sikerült szerezniük. Emiatt továbbra is várat magára a szezon első hazai győzelme. Döntetlenjével a PMFC maradt a táblázat 14. helyén. Ami a folytatást illeti, az NB III Közép-csoportjának 12. fordulójában a piros-feketék a Paksi FC II. vendégeként lépnek pályára. Az október 28-i mérkőzést azonban nem Pakson, hanem Szekszárdon rendezik.


NB III Közép-csoport. 11. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 400 néző. Vezette: Kakuk Szabolcs.
PMFC – FC Dabas 1-1 (1-0)
Gsz.: Kálmán (8.), ill. Takács (85.)
Sárga lap: Juhász (67.), Szellák (70.), Koller (81.), Fujsz (83.), ill. Sándli (40.), Sárközi (58.), Seregy (75.), Földes (89.)

PMFC: Somogyi – Valkovszki (Juhász, 55.), Romic, Erdős, Hanol – Kálmán, Szellák, Koller, Varga (Bischoff, 63.) – Péter (Keresztes, 91.), Fujsz. Vezetőedző: Vas László.

FC Dabas: Scheilinger – Csendes, Fritz, Földes, Szenes (Takács, 61.), Sándli (Seregy, 46.), Fitos, Sárközi (Csepregi, 80.) , Crkvenjakov, Erős, Eördögh. Edző: Erős Károly.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram