Emelt fővel hagynánk el a pályát

Vas László, a PMFC vezetőedzője bízik abban, hogy a játékosok átérzik a Kozármisleny FC ellen rangadó fontosságát.

Helyezéstől függetlenül nemcsak a két csapat szurkolói körében, hanem az egész megyében különleges érdeklődés övezi a PMFC – Kozármisleny FC rangadót. Az NB III Közép-csoport 15. fordulójának szombaton 13:00-kor kezdődő slágermérkőzésén mindkét alakulat a három pont reményében lép majd pályára a Stadion utcában, így a kilátogató drukkerek aligha fognak unatkozni. Vas László, a PMFC vezetőedzője így tekint a szombati derbi elé:

– Szeretnénk a saját utunkat járni, lehetőség szerint hazai pályán begyűjteni a három pontot, attól függetlenül, hogy egy minőségi csapat ellen játszunk – kezdte a PMFC trénere. – Fájó kimondani, de a Kozármisleny keretében rengeteg olyan játékos található, aki itt nevelkedett, itt lett NB I-es játékos, és vált befutott futballistává. A mislenyi gárda komoly kvalitással rendelkezik, bármelyik pillanatban képesek eldönteni egy mérkőzést. Nem szabad, hogy becsapjon minket a jelenlegi helyezésük. Meggyőződésem, hogy bőven törekedhetnek a bajnoki címre. Minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, azért dolgozunk, hogy minél jobbak legyünk és emelt fővel hagyhassuk el a pályát. Bízom abban, hogy a játékosok átérzik a Kozármisleny elleni rangadó fontosságát és szombaton ennek szellemében küzdenek meg velük – hangsúlyozta Vas László.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram