Amszterdamtól Padováig – 10. rész

Az Intertotó Kupa (Rappan Kupa) 1962-es elődöntőjének első mérkőzésén a meglepetéscsapatként emlegetett Pécsi Dózsa az olasz Calcio Padova otthonában maradt alul 4-3-ra. A Kállai Lipót vezette lila-fehérek számára ekkor még nem úszott el minden remény a továbbjutást illetően. Sőt, a baranyaiak a visszavágásra és a döntőbe jutás kiharcolására készültek a december 9-i mérkőzésen.

A két csapat találkozójára kemény talajú pályán, hideg időben került sor, ami kissé befolyásolta a játékot. A Verseny utcai stadionba kilátogató mintegy nyolcezer szimpatizáns az első félidőben főleg az olaszok fölényének, illetve Bernardo Rogora 42. percben szerzett találatának lehettek szemtanúi. A vendégek minden támadása veszélyt hordozott magában, és csak Danka Imre jó formájának volt köszönhető, hogy a lila-fehérek nem kaptak több gólt a szünetig.

A fordulást követően azonban tovább nőtt a baj, a 67. minutumban Paolo Morosi révén növelték előnyüket a vendégek, míg a 80. percben Kölbl Rudolf állította be a 0-3-as végeredményt. Eközben a Pécsi Dózsa csatársorának tagjai valamennyien körülményesen, sok húzásból szőtték támadásaikat és a kemény olasz védelemnek mindig sikerült tisztáznia. A csatárok a kapura is veszélytelennek bizonyultak és a kínálkozó kevés helyzetet is rendre elügyetlenkedték. Végeredményben Kállai Lipót alakulata kettős vereséggel, 7-3-as összesítéssel búcsúzott a Rappan Kupa elődöntőjében.

Az olaszok egyébként a sorozat fináléjában a pozsonyi Slovan gárdájától 1-0-ra kikaptak. Összességében nem érheti panasz a dózsásokat, hiszen erős csapatokat legyőzve jutottak az elődöntőig, még ha ott nem is jött ki nekik a lépés!  A pécsi közvélemény és a szurkolók akkor nagyon csalódottak és bánatosak voltak a dicstelen búcsú miatt, de gondoljunk csak arra, ma mennyire értékelnénk, ha a piros-feketék akár csak bejutnának valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe…


Pécsi Dózsa SC: Danka – Bendes, Kocsis, Hegyi, Vajda – Serédi, Freppán (Vári, a 35. percben) – Garami, Dunai J., Dunai A., Török. Vezetőedző: Kállai Lipót.

Calcio Padova: Bazzoni – Cervato, Grevi, Scagnelletto, Rogora, Bon, Cominato, Fusato, Kölbl, Barbolini, Morosi. Vezetőedző: Del Grossi Luigi.


Ezzel véget is ért tíz részesre bontott sorozatunk, amellyel a Pécsi Dózsa SC egy kevésbé ismert nemzetközi kupamenetelésének kívántuk méltó emléket állítani.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram