Komolyabb célokért akar küzdeni a PMFC

LAPSZEMLE: Bár Vas László irányításával sikeresen szerepelt a PMFC labdarúgócsapata az őszi szezon második felében, egy ideig kérdéses volt, hogy a vezetőedző vállalja-e tovább a munkát. Miután a klub vezetőségétől ígéretet kapott arra, hogy vannak célok, van jövőkép, szóban a maradás mellett döntött.

– Összerakta már a csapat téli felkészülési programját?

– Természetesen megvan! – válaszolta lapunknak Vas László, a PMFC vezetőedzője. – Január 16-án kezdünk, hat és fél hetes lesz a felkészülés, nyolc mérkőzést játszunk ez idő alatt. Az első fél hét rávezető jellegű lesz, felméréseket, orvosi vizsgálatokat tartunk, aztán a második héten szeretnék csapatépítő jelleggel táborozni, amely során sokat futnánk, videóznánk. Senki se csillogás-villogásra gondoljon, nem hotelbe mennénk, inkább valami puritánabb helyre, esetleg egy faházba, ahol egymásra lennénk utalva.

– Kérdés, hogy Vas Lászlóval menne-e a csapat. Az utóbbi napokban ugyanis azt hallottuk, hogy gondolkodik a folytatáson.

– Így is volt. Azért hezitáltam, mert nem tudtam, lesz-e valami cél, valamiféle jövőkép a PMFC felnőttcsapatánál. Azóta viszont beszéltem a klub vezetőivel, akik ígéretet tettek arra, hogy bizonyos posztokon tudunk majd erősíteni, és megkezdhetem a jövő csapatának, egy ütőképes gárdának az építését. Én olyan csapatnál szeretnék ugyanis dolgozni, ahol van cél, ahol lehet eredményt elérni, lehet valami nagyot alkotni. Nem akartam belenyúlni a bizonytalanba.

Fénykép: bama.hu

Fénykép: bama.hu

– Mit lehet alkotni a PMFC-nél? Milyen célokat tűzhetnek ki?

– A következő fél évben először is szeretnénk stabilizálni a csapat helyzetét, minden meccsből a maximumot akarjuk kihozni. Eközben pedig letennénk az alapját a következő szezon sikerorientált, komolyabb célokért küzdeni képes együttesének.

– Mi kell ahhoz, hogy ezen az úton végig tudjanak menni?

– Először is egy egészséges, jól sikerült felkészülés, aztán minőségi igazolások néhány posztra, majd egy sérülésmentes szezon. Nagyon fontos, hogy szeretném elérni, legyen végre versenyhelyzet a csapatnál. Mindenkinek át kell éreznie, hogy itt nem elég csak focizgatni, itt mindenkinek legyen célja egyénileg és klubszinten is!

– Milyen új játékosokra lehet számítani? Kiket tud igazolni az NB III.-as PMFC?

– Csodát nyilván nem lehet tenni. Fiatal és motivált játékosokat szeretnék hozni, ráadásul lehetőség szerint olyanokat, akik pécsi kötődésűek, csak talán valamiért kisiklott a karrierjük, parkolópályára kerültek valahol, nálunk viszont újra felépíthetik magukat. Össze kell rakni egy jó kis pécsi csapatot, amely mellé ismét odaállnak majd a szurkolók és segítik, hogy elérje a céljait.

Szöveg forrása: K. Mayer András/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram