Háromnapos edzőtáborban a PMFC játékosai

LAPSZEMLE: Korai kelés, közös reggeli és ebéd, kőkemény edzések – háromnapos mini edzőtáborral készül most a PMFC NB III.-as labdarúgócsapata. A játékosok élvezik a szokatlan helyzetet, de azért látszik rajtuk a fáradtság.

A második nap ment le kedden a PMFC mini edzőtáborában, s most azért már látszottak a fáradtság jelei a játékosokon. Nem csoda, kőkemény melót végeznek a piros-feketéknél, amire persze szükség is van, hiszen a tavaszi szezonban szeretnének feljebb kapaszkodni a tabellán – ha a tervezett erősítések összejönnek, akkor erre kifejezetten jó esélyük is van.

– Fél hétkor találkozott a társaság, hétkor pedig már kellemesen szállingózó hóesésben szabad tempójú futással indítottak a műfüvesen – tudtuk meg Vereby-Csethe Bencétől, a klub sajtófőnökétől. – Nyolc órától közös reggeli következett, majd tíztől jöhetett az edzés kint a pályán. Az elején dekázós, fejelős játék szerepelt a programban, aztán labdás tréninget vezényelt a szakmai stáb. Az ebédet a klubházban fogyasztotta el a csapat, aztán csendes pihenő előzte meg a délutáni tréninget, amikor is Malomvölgyben nyolcszor ezer méter futás volt soron szintidőre.

Ezt követően pedig valószínűleg mindenki szépen hazament, lerogyott a kanapéra, majd egy kiadósat aludt. Szerdán ugyanis folytatása következik – akkor tartják az utolsó napot.

– Hétfőn tényleg mosolygósabb, vidámabb volt a társaság – árulta el lapunknak Sólyom Csaba, a PMFC kapusedzője. – Most már láthatóak a fáradtság jelei, ami rendjén is van, hiszen pont erről kell szólnia ennek az edzőtábornak: kőkemény munkát végzünk. Fél hétkor ott kell már lenni a stadionnál, emiatt korán kell kelni, ehhez pedig nem nagyon vannak hozzászokva a fiúk. Ami örömteli, hogy látszik rajtuk az elszántság, az akarat, le a kalappal előttük.

Szerdán újabb két edzés szerepel a programban, aztán visszaáll minden a megszokott kerékvágásba. Szombaton pedig jöhet az első felkészülési mérkőzés: 11:00 órakor a Tolna megyei I. osztályban szereplő Majost fogadják a piros-feketék.

Szöveg forrása: K. Mayer András/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram