Két edzőmeccs vár a pécsiekre a héten

A felkészülés újabb hetének vág neki a PMFC NB III-as csapata, Vas László együttese unatkozni biztosan nem fog, hiszen két edzőmeccs is színesíti a programot.

A téli felkészülés újabb hete veszi kezdetét a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának. Vas László tanítványainak hétfő délután egy edzéssel indul a munka, kedden pedig két tréning szerepel a programban. Szerdán edzőmeccsel hangolnak a piros-feketék, akik február 6-án, 18:00-kor a Baranya megyei I. osztályú PVSK gárdájával mérkőznek meg a Verseny utcai műfüves pályán.

A csütörtök részben a regenerálódás jegyében telik majd, a játékosok Malomvölgyben kezdik a napot, míg aznap délután ismét a Stadion utcában vár rájuk feladat. A pénteki edzésnapot követően végül egy újabb előkészületi összecsapással zárják a hetet a felnőtt labdarúgók, akik február 9-én, 11:00 órakor a Tolna megyei I. osztályú Bonyhád VLC együttese ellen csiszolhatnak játékukon.


Eheti edzőmeccsek dátum szerint:

2019. február 6. (szerda): PVSK – PMFC, 18:00 (Verseny utcai műfüves pálya)

2019. február 9. (szombat): PMFC – Bonyhád VLC, 11:00 (Stadion utcai műfüves pálya)


Fénykép: Löffler Péter/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram