Végleges a játékoskeret

Fiatalok és harcra készek, ráadásul a felkészülési mérkőzéseken mutatott játékkal is elégedett lehet Vas László, mutatjuk, kikre számíthat a szakmai stáb a jövő héten folytatódó NB III-as bajnoki szezon tavaszi idényében.

Nemrég lezárult az átigazolási időszak, így a bajnoki rajt előtt nem sokkal véglegessé vált, hogy a Vas László vezette PMFC NB III-as labdarúgócsapata milyen kerettel fut majd neki a tavaszi szezonnak. A piros-feketék kapusposztján Kovács Benedek és Somogyi Máté versenghet, míg a hátvédsorban Erdős Gábor, Hanol Milán, Katona Levente, Kónya Kornél, Romic Danijel, Valkovszki Péter és Varga Tamás áll a szakmai stáb rendelkezésére. Közülük többen is bevethetőek akár más poszton is.

Szerencsére a középpályások és a támadók tekintetében is van variációs lehetőség, Bischoff Marcell, De Oliveira Ayrton, Futó Zsombor, Kesztyűs Máté, Koller Krisztián, Fujsz Richárd, Geiger Norbert, Juhász László, Kálmán Szilárd, Kiss Krisztián, Kondor Kristóf, valamint Péter Bence közül tud majd a bajnokik során válogatni a mecsekaljaiak trénere. A nemrég bejelentett hat új igazolással együtt összesen tehát tizenkilenc mezőnyjátékos és két hálóőr alkotja a PMFC tavaszi játékoskeretét.

Az őszi szezon során több, az U19-es gárdában is jó teljesítményt nyújtó utánpótláskorú focista mutatkozott be a felnőtt bajnokikon. Emiatt Gellén Dávid, Csernik Zsombor, Széles Bence, Horváth Dániel, Keresztes Barna, Pataki Ákos, Széles Bence, Katona Levente, vagy Bischoff Marcell nevével is megismerkedhettek a rendszeres meccsre járók. Vas László utóbbi kettőnek szavazott bizalmat, ugyanakkor a tréner továbbra is bátran ad lehetőséget az arra érdemes pécsi fiatalok számára.

A szakmai stábban nem történt változás, Vas László vezetőedző munkáját továbbra is Szabados József (pályaedző), Sólyom Csaba (kapusedző), Veréb Viktor (erőnléti edző), Végi Jenő (masszőr) és Lutz András (videó elemző) segíti a mindennapok során. A korábbi távozók, így Banjac Nikola, Jerkovic Marko, Pinczés Ákos, Reicheld Alex és Szellák Soma mellett a vezetőség megköszönte az eddig nyújtott segítséget Juhász Györgynek is. A klub és a PSN Zrt. sok sikert kíván további pályafutásukhoz.

A rajtra alig több mint egy hetet kell már csak várniuk a pécsieknek, akik március 3-án a második helyezett Szeged-Grosics Akadémia otthonában kezdik a pontvadászatot. Még ezt megelőzően, február 24-én kerül sor a felkészülési időszak nyolcadik, egyben utolsó edzőmeccsére. A vasárnap 14:30-kor kezdődő főpróbán a PMFC a Kozármisleny FC vendége lesz. Egy nappal előtte – február 23-án, szombaton 18:00 órától – pedig szurkolói ankétot tartunk a Made in Pécs Caféban.


Elkészült a tavaszi csapatfotó

PMFC_2019_tavasz_csapatkép

Hátsó sorban áll (balról-jobbra): Katona Levente, Romic Danijel, Hanol Milán, Koller Krisztián, Kondor Kristóf, Futó Zsombor, Valkovszki Péter, Erdős Gábor.

Középső sorban áll (balról jobbra): Kovács Benedek, Lutz András, Szabados József, Vas László, Végi Jenő, Sólyom Csaba, Veréb Viktor, Somogyi Máté.

Első sorban ül (balról jobbra): Geiger Norbert, Bischoff Marcell, Juhász László, Kálmán Szilárd, Kiss Krisztián, De Oliveira Ayrton, Kesztyűs Máté, Péter Bence, Varga Tamás, Kónya Kornél, Fujsz Richárd.


 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram