Megkezdődött az Akadémia építése

A munkaterület átadásával ténylegesen megkezdődött a korábbi edzőközpont területén, Kovácstelepen az Id. Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Akadémia építése.

Amint azt a szerdai sajtónyilvános munkaterület-bejáráson Vári Attila, a beruházó PSN Zrt. vezérigazgatója bevezetőjében hangsúlyozta, a többéves előkészítő munka után azért igazi mérföldköve ez a projektnek, mert mostantól, amikor ténylegesen az építők és munkagépek válnak főszereplőkké, végre a kívülről is látható, látványos fázisához ért a munka.

– A PSN Zrt. által működtetett PMFC korosztályos és felnőttcsapataiban összesen háromszáz fiatal vesz részt nap mint nap az edzéseken, ez a létszám pedig már régen kinőtte a korábbi, egyébként sem a mai kor színvonalán álló létesítményt. Miközben a szakmai munkánkat az MLSZ többek között avval is elismerte, hogy regionális utánpótlásközponttá nyilvánított bennünket, azaz saját csapatainkon kívül számos további egyesület munkáját is segítjük, bevallhatjuk, hogy a további előrelépéshez immár elengedhetetlen a létesítményfejlesztés is. Ez a központ pedig, ha elkészül, valóban minden igényt kielégít majd, így nem lehet akadálya, hogy a PMFC a korábbinál is fontosabb szerepet töltsön majd be a régióbeli, sőt az egész hazai utánpótlás-nevelés terén – mondta Vári Attila.

A munkakezdést ugyancsak megtekintő dr. Páva Zsolt polgármester ennél is szélesebb kitekintést nyújtott: – Valóban örömteli ez a mostani beruházás, ám ne feledjük, hogy alig fél éve készült el Pécsett az ország legmodernebb kosárlabda akadémiája; egy esztendeje működik egy új torna munkacsarnok, heteken belül megkezdődik egy birkózócsarnok építése, és ott van még a PVSK többmilliárdos sportfejlesztési projektje is. Vagyis a város a legutóbbi időszakban olyan fontos sportberuházásokba fogott, amelyekkel évtizedes hiányokat pótolhatunk, és nívós új létesítményeinkkel is hozzásegítjük sportolóinkat a legkiemelkedőbb eredményekhez. Amelyekből szerencsére ugyancsak nincs hiány, gondoljunk csak a pécsi gyorskorisok részvételével tavaly megszerzett első téli olimpiai bajnoki aranyéremre.

Az akadémiaépítés háttere

A pécsi Id. Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Akadémia fejlesztési koncepciója azt szolgálja, hogy az immár a pécsi önkormányzat, illetve annak százszázalékos tulajdonában álló sportszervező és sportlétesítmény-üzemeltető társaság, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. által működtetett PMFC csaknem háromszáz ifjú labdarúgója méltó és fejlődésüket elősegítő körülmények között folytathassa pályafutását.

A PMFC korábbi tulajdonosaitól megörökölt és továbbüzemeltetésre alkalmas keretek között, ám azokat a lehetőségek szerint továbbfejlesztve a PSN Zrt. saját intézményrendszerével szeretné az utánpótlás-nevelést professzionális szintre emelni, úgy, hogy közben a fiataloknál a sport és az oktatási-nevelési célokat egyaránt szem előtt tartja.

A PMFC labdarúgócsapatáról létszáma, mérete és tradíciója alapján is joggal mondható, hogy a sportágban a régió legnagyobb, legmeghatározóbb szakosztálya, ezért akadémiája is nagy tekintélynek örvend a térségben.

Az akadémia ismertsége folyamatosan növekszik, a régió földrajzi mérete, amelyből meríthet, ugyancsak egyre bővül – mindehhez ugyancsak szükségesek a megfelelő infrastrukturális feltételek.

Az utánpótlás-nevelés egyik legfontosabb feladata, hogy a megfelelő feltételeket megteremtse a sportoló gyerekek számára. A kovácstelepen épülő „Id. Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Akadémia” megvalósulásával a futballista gyerekek méltó, a modern kor követelményeinek és sportszakmai előírásainak megfelelő körülmények között edzhetnek, készülhetnek fel a mérkőzésekre.

A beruházás keretében megvalósul:

2 db 100 / 64 m-es füves labdarúgó-gyakorlópálya

1 db 105 / 64 m-es műfüves labdarúgó-gyakorlópálya

(körbekerítve, védőhálóval, pályavilágítással)

1 db 40 / 60 m-es fedett, műfüves labdarúgócsarnok

(ponyvával fedett, télen temperált, könnyűszerkezetű csarnoképület pályavilágítással)

bemelegítő-pályák (20 / 109 füves gyakorlóterület)

Központi épület: az összesen 2340 m2 alapterületű épületben kap helyet 12 db csapatöltöző, masszázs- és orvosi szobák, edzői és bírói öltözők, a hozzá tartozó vizes helyiségekkel. Iroda és tárgyalóhelyiségek, szertárak, mosoda és szárítóhelyiség. Az épület földszintjén kap helyet egy 50 négyzetméteres klubterem a hozzá kapcsolódó 100 négyzetméteres büfé- és kiszolgáló résszel. Az főépület emeletén az irodák és öltözők mellett készül egy 300 m2-es bemelegítőterem, valamint 10 db, egyenként kb. 10 négyzetméteres különterem.

A beruházási területen belül 18 db személygépkocsi, és 3 db csapatbusz parkoló helyet alakítunk ki.

Az építkezés első szakaszában a főépület készül el, azért, hogy a beruházó PSN Zrt. a munkálatok idején a lehető legtovább fenn tudja tartani a még meglévő pályák használatát a fiatalok edzéslehetősége érdekében. A gyerekek ez idő alatt egy elkülönített – az építési területtől fizikailag lehatárolt – közlekedőfolyosón tudják megközelíteni a pályákat.

A közel 3 milliárd forintból épülő sportlétesítmény kivitelezése 2019 márciusában kezdődik, és 2020 júniusáig fejeződik be, így 2020 szeptemberétől kezdődően teljes egészében az utánpótlásban.

Szöveg, fénykép forrása: psnzrt.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram