Támadóból lett balhátvéd

Kilencven éve született Csupák József, aki a Pécsi Dózsa színeiben 207 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

A mai futballszerető generációnak – tisztelet a kivételnek – talán nem mond sokat Csupák József neve, pedig a 2011-ben elhunyt korábbi labdarúgó az 1950-es, illetve az 1960-as években meghatározó tagja volt az akkoriban egy szezon kivételével a labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi Dózsa SC gárdájának.

Csupák József 1932. április 6-án látta meg a napvilágot. Sportpályafutását 1947-ben, vagyis közel tizenöt esztendősen kezdte a Kőbányai DSE ificsapatában, mint jobbösszekötő. Hamarosan bekerült az első csapatba és 1952-ben, amikor katonaként Pécsre került, még mindig számíthatott rá az edző.

15420759_1214549178624572_3148380510521514406_n

A következő állomása az akkor NB II-es Pécsi Bányász volt, ahol változatlanul a jobbösszekötő, vagy a középcsatár posztján szerepelt. Játékára felfigyeltek a lila-fehéreknél is, így három évvel később, 1955-ben már a Pécsi Dózsába került. A támadó első élvonalbeli szezonjában négy meccsen jutott szóhoz.

Egy esztendővel később Kalocsay Gáza, akkori edzője egyszer hátvédként állította be, s onnantól kezdve szinte állandóan védőjátékosként szerepelt, ritkán került fedezet, vagy csatár posztra. Új szerepkörét idővel elsajátította, szívós testalkatának és jó fejelőkészségének, illetve remek rúgótechnikájának köszönhetően egyre nagyobb szerep hárult rá.

A támadóból lett hátvédről mindent elmond, hogy profi pályafutását kizárólag a Pécsi Dózsában töltötte, ahol 1955 és 1967 között 193 első, illetve 14 másodosztályú, összesen tehát 207 bajnoki találkozón erősítette a lila-fehéreket. S bár jobbára nem a gólszerzés volt a fő feladata, azért a 14 szezonja alatt 14-szer sikerült gólt szereznie.

2mzzfo6

Labdarúgó-karrierje során akár hazánk címeres mezét is magára ölthette volna, a B-válogatott kerettagságáról 1957-ben azonban sérülés miatt maradt le, 1962-ben pedig ugyan bekerült Dunai I Jánossal Baróti Lajos, szövetségi kapitány chilei vébére készülő 32 fős válogatott játékoskeretébe, azonban be nem mutatkozhatott.

Gyógyír lehetett számára, hogy 1962-ben tagja volt az Intertotó Kupában – akkori nevén Rappan Kupának nevezett nemzetközi sorozatban – egészen az elődöntőig menetelő Pécsnek. Olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, mint az FC Blau-Witt Amsterdam, a VfV Hildesheim, az FK Vezel Mostar, vagy az NK Rijeka. 1965 telén pedig kölcsönjátékosként a Fradit is erősítette egy afrikai portyán.

Csupák József 2011-ben hunyt el, ma lenne 90 esztendős. Emlékét örökké megőrizzük!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram