U12

Pályán az utánpótlás

Kétszer is egyenlített Zalaegerszegen a PMFC U19-es együttese, az U15-ösök és az U14-esek pedig fontos győzelmet arattak Szombathelyen. További utánpótlás eredmények:

U19-es bajnokság, II. osztály, 23. forduló
ZTE Akadémia – PMFC 2-2 (1-1)
Pécsi gólszerző: Csernik Zsombor (41., 76.)
Edző: Ott József

– Nagyot küzdött a csapat, megérdemelt a pontszerzés – értékelt Ott József, edző.


U17-es bajnokság, II. osztály, 23. forduló
PMFC – Budai FC 0-0 (0-0)
Edző: Jelena Richárd

– Nagy akarás és küzdeni tudás jellemezte a játékunkat, de sajnos kevés helyzetet dolgoztunk ki – értékelt Jelena Richárd, edző.


U16-os bajnokság, II. osztály, 23. forduló
PMFC – Budai FC 0-0 (0-0)
Edző: Koleszár Viktor

– Kevés lehetőséget hozó mérkőzésen értékes pontot szereztünk – értékelt Koleszár Viktor, edző.


U15-ös bajnokság, I. osztály, 23. forduló
Illés Akadémia-Haladás – PMFC 0-1 (0-1)
Pécsi gólszerző: Okorie David Chike (40.)
Edző: Szabó Zsolt

– Nagyon sok mérkőzést megéltem már a 16 éves edzői pályafutásom alatt, de ilyen csapatot, akik mindent beleadva a szívüket kitéve a pályára, a taktikát maximálisan betartva játszani, kevésszer éltem meg. Ezzel egy számunkra nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyerni. Nem csak a pályán alkottak maradandót a gyerekek, hanem a hazaúton is fantasztikus, kétórás élő koncertet adtak. Köszönöm az élményt srácok. Üröm az örömben hogy hetekre elvesztettük az egyik bástyánkat, Újvári Matyit, aki orrtöréssel játszott 55.percet. Mielőbbi felépülést kívánunk neki. – értékelt Szabó Zsolt, edző.


U14-es bajnokság, I. osztály, 23. forduló
Illés Akadémia-Haladás – PMFC 0-3 (0-0)
Pécsi gólszerző: Nagy Barnabás (51.), Vas Bence (66.), Miklós Péter (74.)
Edző: Élő Tibor

– Fontos győzelmet arattunk, gratulálok a csapatnak – értékelt Élő Tibor, edző.


U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 16. forduló
PMFC – Paksi FC 1-3 (0-3)
Pécsi gólszerző: Pápai Kevin Adrián (42.)
Edző: Máté Győző

– Harmatgyenge első félidei teljesítmény után a másodikban egy fokkal jobban játszottunk. Gratulálok ellenfelünknek – értékelt Máté Győző, edző.


U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 16. forduló
PMFC – Paksi FC 2-1 (1-1)
Pécsi gólszerző: Uzonov Bercel (28.), Jásper Botond (48.)
Edző: Deli Balázs

– Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert az idei év eddigi legjobb játékát mutattuk. Magas labdabirtoklási fölényünket sajnos nem tudtuk további gólokra váltani. Ehhez a teljesítményhez a csapat minden tagja hozzátett a heti edzésmunkájával. További sok sikert kívánok a Paksi FC csapatának! – értékelt Deli Balázs, edző.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram