Húsvétvasárnap idegenben

fb_rksk (3)

Vasárnap 16:30-tól a jó formában lévő Rákosmente KSK vendégeként lép pályára a PMFC az NB III Közép-csoport 24. fordulójában.

Április 21-én, vagyis húsvétvasárnap rendezik az NB III Közép-csoport 24. játéknapját, amelynek alkalmából a három forduló óta veretlen PMFC labdarúgócsapata a fővárosba látogat. A Vas László vezette piros-feketék hétvégén a legutóbbi öt meccsén négy győzelmet és egy döntetlent elérő Rákosmente KSK vendégeként folytathatják eredményes szereplésüket.

A két gárda eddig háromszor csapott össze egymással a harmadosztályban. A legutóbbi találkozó, 2018. október 7-én főlényes 4-1-es vendégsikerrel ért véget a Stadion utcában. Azt megelőzően 2018. március 31-én játszottak a felek, amikor is a pécsiek 1-0-ra nyertek hazai környezetben, míg a 2017. szeptember 16-i találkozó 3-0-s mecsekaljai sikerrel ért véget Rákosmentén.

A Gálvölgyi István trenírozta fővárosiak a 24. fordulót megelőzőn a tabella 8. helyén állnak, a szintén 31 pontos Taksonnyal, Iváncsával és Dabassal egy kupacban. Eddigi mérlegük 8 győzelem, 7 döntetlen, 8 vereség, 24 góljuk mellett 26-ot kaptak. Pályaválasztóként 3-szor tartották otthon a pontokat, 3-szor végeztek döntetlenre, 5-ször azonban vereséget szenvedtek, ezalatt 8-at rúgtak és 10 gólt kaptak.

Az április 21-én, vasárnap 16:30-kor kezdődő Rákosmente KSK – PMFC bajnoki összecsapás helyszínéül a kék-fehérek Pesti úti sportpályája szolgál. Pontos cím: Budapest, XVII. kerület, Pesti út 86-88. A rendezőktől kapott tájékoztatás szerint a találkozó minden érdeklődő futballszurkoló számára díjtalanul tekinthető meg, a helyszínen külön vendégszektort is nyitnak.

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

20100515-ll (1)

Három gól ellenében ötöt lőttünk

Visszatekintésünk első részében felelevenítettük a Pécs és a Kozármisleny csapatai között megvívott 2007/08-as, valamint a 2008/09-es NB II-es derbiket. Ezúttal következzen még négy egymás elleni ...