Jöhet a tavaszi hajrá!

A Vas László vezette PMFC labdarúgócsapata az utóbbi hetekben rendre szép eredményeket ér el, a piros-feketék legutóbbi öt bajnoki találkozójukon nem kaptak ki, négy győzelem mellett csupán egy döntetlent játszottak. Ráadásul a baranyaiak ezalatt tizenhárom pontot gyűjtöttek és a tabella kilencedik helyére léptek elő.

Egy jó tavaszi hajrával még feljebb ugorhatna a ranglétrán a pécsi gárda, amely számára már csak öt forduló van hátra az NB III Közép-csoport 2018/19-es szezonjából. A baranyaiak májusban és júniusban összesen három idegenbeli, illetve két hazai találkozón szállnak harcba a sikerért. Ezek között bőven lesz pikáns összecsapás.

A PMFC vasárnap az FC Dabashoz látogat, majd itthon fogadja a Paksi FC II. együttesét. Rá egy hétre a Kecskeméti TE vendégeként lépnek pályára Koller Krisztiánék, május 29-én pedig a Hódmezővásárhelyi FC-t látják vendégül a hazai szezonzáró alkalmával. A pécsiek június 2-án a Kozármisleny FC-nél zárják a harmadosztályú idényt.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram