Meccstörténelem: PMFC – Paksi FC II.

A PMFC május 12-én, vasárnap 17:00 órakor a Stadion utcában fogadja a Paksi FC II. együttesét az NB III Közép-csoport 27. fordulójában. A Vas László vezette baranyaiak a 7., míg a Tököli Attila trenírozta tolnaiak második számú csapata a 14. helyről várhatja a hétvégi összecsapást. A két klubcsapat eddig két alkalommal mérte össze játékerejét Pécsen, mindannyiszor a piros-feketék örülhettek.

Az első egymás elleni tétmérkőzésre a 2016/2017-es NB III-as bajnokság 30. fordulójában került sor Mecsekalján, ahol hiába játszott mezőnyfölényben a PMFC, a vendégek az első félidő végén magukhoz ragadták az előnyt. A második játékrészben viszont a piros-feketék Fellai József duplájával, illetve Krapecz Balázs góljával megfordították a meccset és 3-1-es győzelmet arattak.

A legutóbbi Pécsen rendezett csörte a 2017/2018-as pontvadászat 5. fordulójában esett meg. A kilátogató drukkerek az első játékrészben főleg hazai lehetőségeket láthattak, a PMFC dominanciája pedig a 45. percben érett góllá. A folytatás ellenben még több izgalmat és fordulatot hozott, a paksiak kétszer is egyenlíteni tudtak, ám végül az összecsapást a pályaválasztók nyerték meg 3-2-re.

A most vasárnapi PMFC – Paksi FC II. mérkőzésre érvényes belépőket keresse majd a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös hazai pénztárban. Belépéshez a B-közép szektorba a 3-as, az északi ülő szektorba az 5-ös kaput javasoljuk. A jegy ára egységesen 500 Ft, ugyanakkor 14 év alatt és 65 felett ingyenes a belépés.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram