U14

U19: Harcban a bajnoki címért

Három fordulóval a bajnokság vége előtt holtversenyben áll az első két helyen U19-es korosztályú II. osztályú pontvadászatban a PMFC, illetve a Vasas Kubala Akadémia együttese. A két csapat azonos, 64-64 ponttal, ráadásul megegyező mérleggel (20 győzelem, 4 döntetlen, 3 verség) rendelkezik, s csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a tabellán a Vasas a Pécset.

Az Ott József vezette piros-feketék május 18-án, szombaton 11:00 órakor a közvetlen üldöző MOL Vidi FC vendégeként lépnek pályára. A találkozó kimenetele kulcsfontossággal bírhat, mert amennyiben a baranyaiaknak nem sikerül az eredményes szereplés, illetve az angyalföldiek három ponttal térnek haza Kaposvárról, akkor a fővárosiak kerülhetnek előnybe a bajnoki címet illetően.

A PMFC U17-es és U16-os gárdája hétvégén nem játszik mérkőzést, a Jelena Richárd és Koleszár Viktor edzette csapatok jövő szerdán fogadják az UTE-t. Az U19-esekhez hasonlóan Székesfehérváron játszik most szombaton a PMFC U15-ös, valamint U14-es együttese. Szabó Zsolt és Élő Tibor gárdájának mérkőzése május 18-án, 13:00 órakor veszi kezdetét Sóstón.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram