Belekezdtek a munkába a piros-feketék

Szerda késő délután ismét megtelt játékosokkal a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának öltözője. A nyári pihenőt követően Vas László vezetőedző 17:00 órára hirdetett találkozót a focistáknak. Egy rövid köszöntést követően 18:00 órakor a Stadion utcai tornacsarnokban, egy közel húsz perces bemelegítéssel indult meg a nyári felkészülési időszak első tréningje. Az edzés ezt követően a centerpályán folytatódott, ahol a hőség ellenére egy igencsak intenzív és pörgős munkát vezényelt le a szakmai stáb a jelenleg huszonhárom mezőnyjátékos, illetve három kapus alkotta NB III-as mecsekaljai keretnek.

A tavalyi csapatból jelen volt De Oliveira Ayrton, Erdős Gábor, Futó Zsombor, Geiger Norbert, Juhász László, Katona Levente, Kesztyűs Máté, Kiss Krisztián, Koller Krisztián, Kónya Kornél, Kovács Benedek és Valkovszki Péter. Az előző évad U19-esei közül a felnőttekkel kezdte a munkát Bischoff Marcell, Dér Zalán, Gellén Dávid, Gergő Áron, Horváth Dániel, Keresztes Barna, Széles Bence és Tóth Ottó. Új arcként feltűnt Bohata Ádám, aki Balatonlelléről érkezett, Helesfay Donát, aki legutóbb az NB II-es Tiszakécskében védett, Nemanja Nikic és Németh Márk egyaránt Szentlőrincen játszott, Rácz László a SZEOL, míg Szabó Dominik a Monor csapatát érősítette.

Távozott ugyanakkor a PMFC-től Kondor Kristóf, Péter Bence és Hanol Milán, utóbbi dunaújvárosi tanulmányaira akar inkább koncentrálni. Kálmán Szilárd a román másodosztályú FK Csíkszereda gárdájában folytatja tovább pályafutását, Somogyi Máté pedig a szomszédos Kozármisleny FC kapujában képzeli el jövőjét. Végezetül már korábban eldőlt, hogy a második vonalban szereplő Budafoki MTE alakulatához szerződik Danijel Romic. A klub vezetősége és a felnőtt szakmai stáb ezúton szeretné megköszönni mindegyikőjük munkáját, egyúttal pedig sok sikert kívánnak további sportkarrierjükhöz.

Nem történt nagy mozgás az NB III-as gárda szakmai stábjában, így folytatja munkáját vezetőedzőként Vas László, akinek továbbra is segítéségére lesz Szabados József (pályaedző), Sólyom Csaba (kapusedző), Veréb Viktor (erőnléti edző), Végi Jenő (masszőr) és Lutz András (videóelemző). Egyedüli változás, hogy a korábbi években a Kozármisleny FC edzőjeként tevékenykedő Németh Zsolt a pécsiek U19-es gárdájának irányításár veszi át, míg emellett a felnőtt csapatnál is edzőként fog besegíteni.

A piros-feketék csütörtökön felmérésekkel, valamint orvosi vizsgálatokkal folytatják a munkát, s a hét hátralévő többi napján további kora esti foglalkozások szerepelnek a programban. A pécsiekre július elején egy háromnapos csapatépítő, állóképesség-fejlesztő edzőtábor vár. Orfűről hazatérve Vas László szeretné minél hamarabb lezárni a keretet érintő kérdéseket. Fő szempont egy 20+2 főből álló ütőképes csapat kialakítása, amely képes lesz elérni a 2019/20-as bajnokságra kitűzött célokat. A PMFC a szezon rajtjáig összesen hat edzőmeccset játszik majd, elsőként július 6-án az NB I-es Paks vendégeként. További részletes program a pmfc.hu-n.

Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram