Rácz László komoly célokkal érkezett

A korábban évekig a SZEOL SC-ben még az NB II-ben is játszó 24 éves belső védő a következő szezonban a PMFC-t erősíti.

Rácz László, a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának új játékosa 1995. április 26-án született a vajdasági Törökkanizsán. A védelem tengelyében bevethető középhátvéd a Hódmezővásárhelyen eltöltött utánpótlás éveket követően hamar a felnőttek mezőnyében találta magát, megfordult Kaposváron és Nagyatádon is, míg az utóbbi négy szezonban a SZEOL SC együttesében szerepelt.

A kiváló fizikumú labdarúgó fiatal kora ellenére meghatározó játékosa volt a szegedi együttesnek, amelynek színeiben közel száz NB III-as bajnokin szerepelt, de emellett fontos lécszeme volt a 2015/2016-ban bajnokságot nyerő és így az NB II-be feljutó Tisza-parti csapatnak is. Rácz László legutóbb bronzérmes lett a kék-fehérekkel, most azonban komoly célokkal érkezett Mecsekaljára.

Rácz László másolata

– Az előző négy szezont Szegeden töltöttem. Előtte már játszottam a közelben, így Kaposváron és megfordultam Nagyatádon is. A SZEOL-os éveket követően örömmel fogadtam a klub megkeresését, amelyhez komoly célokkal érkeztem. A PMFC-ről és Pécs városról is sok jót hallottam korábban és nem csalódtam. Szeretném magamból és a csapatból is kihozni a legtöbbet – fogalmazott Rácz László.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram