Németh Márk álma a bajnokság megnyerése

A Szentlőrinccel legutóbb az NB III-as pontvadászatban ezüstérmet szerző balhátvéd a PMFC alapembereként szeretne szép sikereket elérni.

Folytatjuk új játékosaink bemutatását, Helesfay Donát (kapus), Sági Milán (jobb oldali védő), Rácz László (belső védő) és Gajág Gergő (belső védő) után Németh Márk is a PMFC NB III-as labdarúgócsapatát erősíti a következő bajnoki szezonban. A legutóbbi idényben az ezüstérmes helyen végző Szentlőrinc együttesétől érkező, a védelem bal oldalán is bevethető hátvéd 1996. szeptember 30-án született Budapesten, majd egészen fiatalon Győrbe költözött családjával és az ETO akadémiáján kezdte el a labdarúgást.

A zöld-fehéreknél közel tíz évet játszott, végigjárta a helyi utánpótlást, másfél szezonon keresztül szerepelt a tartalék csapatban és 18 esztendősen a Debrecen ellen bemutatkozott a Rába-partiak NB I-es együttesében is. A remek felépítésű védő ezt követően megfordult a másodosztályú Mosonmagyaróvárban, az lemúlt két évadban pedig alapembernek számított Szentlőrincen, ahol az ellenfelek hálójába is betalált, ráadásul legutóbbi eredményes szereplésével a képzeletbeli bajnoki dobogó második fokára is felállhatott.

Németh Márk másolata

– Általános iskolás testnevelő tanárom vitt el az ETO-hoz, ahol végigjátszottam a korosztályos csapatokat egészen az NB III-as együttesig jutottam, de volt lehetőségem bemutatkozni az élvonalban is. Aztán kerültem át az NB II-es Mosonmagyaróvárhoz, majd Szentlőrincre jöttem. A PMFC-től az előző évad végén kerestek meg és már akkor tudtam, hogy a Stadion utcában szeretném folytatni. Célom, hogy alapemberré váljak, hozzásegítsem a csapatot a sikerekhez és a szezon végén bajnoki címet ünnepelhessünk, utóbbi jelenleg a legnagyobb álmom – árulta el a 22 esztendős Németh Márk.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram