Gólokkal szeretné meghálálni a bizalmat

Bohata Ádám, a PMFC 21 esztendős támadó középpályása több mint ötven gólt rúgott az elmúlt három idénye alatt.

A PMFC NB III-as labdarúgócsapatának kilencedik nyári érkezője Bohata Ádám, aki 1997. november 25-én született a vajdasági Zentán. A 21 esztendős támadó középpályás a szerb Magyarkanizsán kezdett el futballozni, majd a Kaposvárra került. A Rákóczi akadémiáján három évig játszott, bemutatkozott a megye I-es felnőtt együttesben, amellyel egyszer bajnoki címet is ünnepelhetett.

Az igencsak gólerős játékos az elmúlt három szezont a Somogy megyei I. osztályban játszotta végig a Balatonlelle SE színeiben. A Balaton-parti gárdával ezalatt kétszer lett bajnok, illetve ami még jobb ajánlólevélként szolgált számára, hogy fiatal kora ellenére 90 felnőtt bajnoki találkozón összesen 54 gólt szerzett. Bohata Ádám ebből 24-et a 2018/2019-es kiírásban rúgott a riválisok hálójába.

Bohata Ádám másolata
– Nagyon örültem, amikor Vas László megkeresett és a PMFC-hez hívott játszani. Szeretném gólokkal meghálálni a bizalmat. Kemény felkészülést kaptunk, aminek köszönhetően nagyon jó formában várhatjuk a bajnoki rajtot. Bizakodó vagyok a szereplésünket illetően. Úgy gondolom, hogy reális esélyünk lesz a kitűzött céljaink eléréséhez – mondta Bohata Ádám, a PMFC támadó középpályása.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram