Meccstörténelem: Kozármisleny – Pécs

Legutóbbi kozármislenyi vendégjátéka során egygólos vereséget szenvedett NB III-as együttesünk, amely vasárnap visszavághat a kék-fehéreknek.

Vasárnap 13. alkalommal játszik egymás ellen bajnoki mérkőzést a Kozármisleny és a PMFC gárdája. A felek korábban egy osztállyal feljebb, az NB II-ben nyolcszor találkoztak, míg a harmadosztályban négy meccs fejeződött be ebben a párosításban. Az összesített mérleg a mindkét helyszínen lejátszott bajnoki találkozókat figyelembe véve is a pécsieknek kedvezőbb, akik nyolc győzelem és két döntetlen mellett csupán kétszer kaptak ki a mislenyi kék-fehérektől.

Szűkítve a kört, a kozármislenyi stadionban hat egymás elleni bajnoki csata fejeződött be, négy az NB II-es, míg két párharc az NB III-as pontvadászat keretein belül zajlott le. A vendégként pályára lépő piros-feketék ezek során háromszor nyertek, egyszer döntetlenre végeztek, két ízben viszont a szomszéd város labdarúgócsapata győzött. A pécsiek hétszer voltak kapura eredményesek, míg a vendéglátó mislenyiek ötször találtak be a mecsekaljaiak hálójába.

Az első Kozármisleny-Pécs mérkőzésre még 2008. március 22-én került sor. Persze, ehhez az is kellett, hogy a piros-feketék kiessenek az NB I-ből, míg a kék-fehérek történetük során először nyerték meg az NB III-at. A 19. fordulóban a mislenyi pálya körül összegyűlt közel ezerötszáz néző előtt a pécsieknek Szabados József góljával sikerült megszerezniük a vezetést, sajnos azonban tíz perccel a rendes játékidő vége előtt a házigazdák Tóth István találatával pontot mentettek, 1-1.

Mivel csupán a csalódást keltő hatodik helyen zárta a 2007/08-as másodosztályú idényt a PMFC, a következő szezonban ismét összetalálkoztak a felek. A második egymás elleni idegenbeli rangadón a mecsekaljaik fontos sikert arattak Róth Antal irányításával. Az NB II Nyugati-csoport 17. játéknapján, 2009. március 14-én a pécsi együttes első gólját Wittrédi Dávid szerezte nem sokkal a második félidő elején, a három pont elhódítását pedig Lovrencsics Gergő biztosította be a hajrában, 0-2.

A 2009/10-es NB II-es bajnokság 11. fordulójában ismét Kozármislenybe látogatott a PMFC. A derbi pikantériájaként az is szolgált, hogy a piros-feketék a második, míg a kék-fehérek a tabella harmadik helyéről várták az összecsapást. A találkozó elején több vendéglehetőség is kimaradt, mígnem hazai oldalról Kollega Krisztián talált be fejjel egy szögletet követően, fél óra után a vizitálók közül Lovrencsics Gergő egyenlített, de később Fabinho fejese három pontot ért a mislenynek, 2-1.

A sorban negyedik, egyúttal utolsó NB II-es Kozármisleny-Pécs bajnoki összecsapásra 2010. augusztus 21-én került sor. A bajnoki címre hajtó piros-feketék a 2. fordulóban, ha nem is szép játékkal, de megérdemelten hódították el a győzelmet. A vizitálók előtt több lehetőség is adódott, ám gólt nem látott a közönség az első játékrész során. A fordulást követően még jobban beszorította ellenfelét a Pécs, majd egy védhetetlen Lovrencsics Gergő találattal nyertek a Kozármisleny ellen, 0-1.

Az idény végeztével a PMFC visszakerült az NB I-be, így a két csapat ezt követően évekig nem találkozott, de volt idő, amikor a szomszédvár csapata szerepelt magasabb osztályban. Egészen 2018. március 21-ig, amikor is az NB III Közép-csoport 17. fordulójában 2-1-re győzedelmeskedtek a pécsiek Kozármislenyben. Horváth Adrián és Károly Bálint góljára csupán Tóth Márk tudott válaszolni. A legutolsó baranyai derbi ellenben 1-0-s hazai sikerrel ért véget az előző szezon zárófordulójában.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram