Műtét és kihagyás vár Helesfay Donátra

29 esztendős kapusunkat pénteken operálják porckorongsérve miatt – INTERJÚ.

Helesfay Donát óriási szándékkal és lelkesedéssel érkezett vissza nyáron a PMFC-hez, amellyel nem titkolt célja a bajnokság megnyerése. 29 esztendős kapusunk a kőkemény alapozást követően kezdő volt a Szekszárd ellen 4-0-ra megnyert nyitófordulóban, azóta viszont kényszerű okok miatt labdarúgócsapatunk keretébe se fért be. Sérüléséből igyekezett a klub segítségével kilábalni, ám idővel kénytelen volt megbarátkozni a gondolattal, hogy gyógyulásához csak a műtét az egyetlen járható út. Helesfay Donát eddig hallgatott, most viszont megtörte a csendet és a nekünk adott interjúban elárulta, a szurkolók miért nem láthatták hetek óta edzeni és védeni.

– Azért is jöttem haza Pécsre, hogy NB III-as bajnokságot nyerjünk. Még márciusban szenvedtem sérülést, amit azt hittünk, kihevertem, de sajnos kijött a porckorongsérvem. Hiába kezeltettem és végeztem gyógytornát, a Kozármisleny meccs előtt kutyasétáltatás közben tüsszentés után óriási gerincfájdalommal kellett bemennem a sürgősségire, majd onnan pedig az idegsebészeten kötöttem ki. Az MRI vizsgálat kimutatta a sérvet. Próbáltam mindenféle módszerrel elkerülni a műtétet, ám nem egyszer úgy ébredtem, hogy zsibbad és szúr a lábam. Most csütörtökön fekszem be és pénteken végzik el az operációt. A legjobb esetben is minimum hat hét kihagyás vár rám és majd csak szép lassan csatlakozhatok ismét a csapathoz.

– Jó látni, hogy a történtek ellenére pozitívan állsz a rád váró időszak előtt!

– Ez a fél szezon már biztosan elúszott számomra, de mostanra megbirkóztam a tudattal. Az elején nagyon zavart, aztán az első napi tizennégy és fél órás PS-ezés sokat segített. Kiadtam a bennem felgyülemlő stresszt. Azóta a fájdalom miatt már inkább várom a beavatkozást és arra koncentrálok, hogy miként tudok mihamarabb felépülni. Utána jártam mindennek, rengeteg hozzáértővel konzultáltam a rehabilitáció folyamatairól és felépítéséről. Pozitív vagyok, az őszi szezon végére már szeretnék becsatlakozni a gárda munkájába, ha meccsen még nem is, de jó lenne teljes értékű munkát végezni az évad végén.

– Sokat számít, hogy a szakmai stáb és a vezetőség is melletted van?

– Már nyáron is teljes mértékben mellettem voltak. Az első beszélgetésnél megkérdezték, hogy miért nem védtem Tiszakécskén, a szezon végén. Elmondtam, hogy volt egy csúnya ütközésem és annak következtében megsérült a derekam. Ennek ellenére számítottak rám és teljes mértékű támogatásukról tettek tanúbizonyságot akár rehabilitáció, akár az orvosok terén. A sérvem óta ez a helyzet nem változott, nagyon hálás vagyok, hogy mellettem áll a klub és a páromtól is rengeteg támogatást kapok. Sokat jelent számomra. A kapustársaknak minél több gól nélküli meccset kívánok, kint vagyok a meccseken és szurkolok a srácoknak. Szeretnék egy első helyezett PMFC-be visszatérni!

Várunk vissza, Donát!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram